OCR Output

húgát annak férje előtt ne illette volna, erősen bizonygatva, hogy jobban járná¬
nak, ha ő maga özvegyen, a férfi pedig nőtlenül tengetné az életét, mint hogy
maguknál hitványabb társsal éljenek, és mindkettőjüket megbénítsa házastársuk
erőtlen gyávasága. (8) Ha az istenek olyan férjet adtak volna neki — mondta -,
amilyet érdemel, hamarosan a saját házában láthatta volna a királyi hatalmat,
amelyet most apjánál lát. Hamarosan az ifjú lelkét is eltöltötte saját vakmerősé¬
gével. (9) Miután csaknem egymást követő két halálesettel szabaddá tették
otthonukat az új nász számára, házasságot kötöttek, amelyet Servius inkább csak
eltűrt, mint helyeselt.

47.

(1) Ettől fogva napról napra nagyobb veszély fenyegette Tullius öregségét és
királyságát: az asszony ugyanis egyik bűntett után máris a másik felé sandított.
Férjének nem volt tőle se éjjele, se nappala, nehogy testvérgyilkosságaik végül
hiábavalónak bizonyuljanak. (2) Eddig sem az hiányzott neki — mondta —, hogy
feleségnek mondhassa magát, nem is az, hogy valakivel néma szolgaságban éljen,
hanem egy olyan férj, aki méltónak tartja önmagát a királyságra, aki nem feled¬
kezik meg arról, hogy Targuinius Priscus fia, és aki nemcsak remélni, hanem
birtokolni akarja a hatalmat. (3) ,Ha te még mindig az vagy, akivel — ha nem
tévedek — házasságra léptem, férjemnek és királyomnak nevezlek; de ha nem az
vagy, akkor annyival rosszabbra fordult a sorsom, hogy tunyaságomhoz már bűn
is társult. (4) Miért nem gyürkőzöl már neki? Nem Korinthoszból vagy Targui¬
niiből származol, mint apád, nem idegen trónra kell törnöd: házad és hazád is¬
tenei, apád képmása, királyi palotád, benne a királyi trón, sőt maga a Targuinius
név — mindez királlyá avat, királyságra hív téged. (5) Vagy ha ehhez nincs bátor¬
ságod, miért hitegeted a polgárokat? Miért tűröd, hogy egy király fiának tartsa¬
nak? Takarodj vissza Targuiniibe vagy Korinthoszba; süllyedj vissza az őseidhez,
hiszen olyan vagy, mint öcséd, nem pedig mint apád." (6) Ilyen és ehhez hason¬
ló szidalmakkal ösztökélte az ifjút, és nem volt képes belenyugodni, hogy Tanaguil,
az idegen asszony képes volt egymás után kétszer is megszerezni a királyságot,
egyszer a férjének, másszor a vejének, ő meg, a királyi vérből való leány, egyálta¬
lán nem szólhat bele, hogy kinek adják vagy kitől veszik el a trónt.

(7) Felesége őrjöngő becsvágya larguiniust is tettre buzdította: végiglátogat¬
ta a patríciusokat, kiváltképpen a kevésbé előkelő családokat, és támogatásukat
kérte; emlékeztette őket, hogy apja mennyi jót tett velük, amiért most illene
leróniuk hálájukat neki; ajándékokkal csábította magához a fiatalokat; fényes
ígéreteivel és a királyra szórt vádaskodásaival mindenfelé nagy befolyásra tett
szert. (8) Végül, amikor úgy látta, hogy eljött a cselekvés ideje, egy csapat fegy¬
veres kíséretében betört a Forumra. Mindenki halálra rémült, ő pedig letelepe¬

77