138 Harmadik fejezet: Hermeneutika, egzisztencializmus nódását nevezi — kissé félreérthetően — történetiségnek (Jaspers 1973 II: 122.). Ennek az egységnek a felbomlása ugyan a létezés megszűnését jelenti, de az egzisztencia, az önmaga Jaspers szerint halhatatlan (Jaspers 1973 III: 92.). Mindazonáltal nem fejti ki világosan, milyen halhatatlanságra kell itt gondolnunk. Végül meg kell jegyezni, hogy a szabadság jaspersi elemzése továbbmutat a transzcendencia témaköre felé, mivel a szabadság tudata szerinte elválaszthatatlan a transzcendencia tudatától: , Az az ember, aki tudatában van szabadságának, bizonyságot nyer Istenről. Szabadság és Isten: elválaszthatatlanok [...] szabadságomhoz nem magam által jutok: kapom azt. S ha nem kapom, nem követelhetem. Mikor igazán önmagam vagyok, biztos vagyok benne, hogy nem magam által vagyok szabad." (Jaspers 1987: 48.) Az egzisztencia Jaspers elgondolásában szorosan kapcsolódik a transzcendenciához, és ezzel felmerül a kérdés, hogyan viszonyul gondolati vállalkozása a valláshoz. Míg a filozófia döntően különbözik a tudománytól azáltal, hogy nem a tárgyak területére irányul, addig a valláshoz sokkal közelebb állónak tűnik azáltal, hogy nem tart igényt a tudás státuszára és a nem tárgyival foglalkozik, amit csak indirekt módon lehet közölni. Jaspers nagyon határozottan szembeállítja egymással a filozófiát és a vallást: , A vallással szembeni feszültség abszolút: a tulajdonképpen vallásos ember törés nélkül teológussá válhat, de a filozófus mint olyan nem válhat törés nélkül vallásossá" (Jaspers 1973 I: 294.). A szembeállítás egyik fontos tárgyi alapja a kinyilatkoztatás: , A kinyilatkoztatás objektivitását a vallás mint történetileg egyszeri tényként valami végesen beláthatóvá rögzíti, már nincs szimbólumjellege mint a történeti transzcendálás artikulációja, hanem megmerevedve Isten közvetlen szava? (Jaspers 1973 I: 297.). Jaspers fő ellenvetése abban áll, hogy az így értett kinyilatkoztatás szükségképpen engedelmességhez és alárendelődéshez vezet, ami viszont az ember szabadságát kérdőjélezi meg. A filozófus súlyos ellentétet lát egyfelől szabadság, másfelől kinyilatkoztatás és kultusz között. A filozófiai hit éles elhatárolása a vallásos hittől ugyanakkor lényegesen megváltoztatja Jaspers filozófiájának konsrellációját Kierkegaard sok tekintetben mintának tekintett gondolkodásához képest. A változás elsödlegesen a kereszténységhez fűződő viszonyban jelentkezik. Jaspers, ahogy egy értelmezője fogalmaz, nem tudja megtenni az utolsó, a hit felé tett ugrást (Schüßler 1995: 46.). Mig Kierkegaard számára a kereszténnyé válás és a kereszténység szervesen épül az egzisztencia elemzésébe, addig Jaspers határozottan elutasít minden konkrét valláshoz való kapcsolódást. A kinyilatkoztatás nem lehet mindenki számára érvényes igazság, akkor viszont, így Jaspers, csak szubjektív, személyre szánt érvényessége lehet. Jóllehet a filozófiai hit szemben áll minden kinyilatkoztatással, mégis elfogadhatónak tart bizonyos hittartalmakat. Gondolkodása ennyiben megőriz bizonyos közösséget a vallással, anélkül, hogy egyetlen meghatározott valláshoz kívánna kapcsolódni. Alapvetően bírálja a vallás mindenféle tárgyiasulását, de megengedi a következő , filozófiai" hittartalmakat: r. Isten létezik; 2. lé