OCR Output

34.

(1) Ancus uralkodása alatt egy Lucumo nevezetű, tettre kész és vagyonos ember!
költözött Rómába, leginkább azért, mert magas tisztségek felé tört, Targuiniiben
pedig — mivel ott is idegen származásúnak számított — ilyesmire nem volt esélye.

(2) Apja, a korinthoszi Démaratosz belső viszálykodás miatt menekült el
hazulról, éppen Targuiniiben telepedett le, itt házasodott meg, majd két fia
született, Lucumo és Arruns.? Lucumo túlélte apját, és ő örökölte teljes vagyo¬
nát. Arruns előbb halt meg, mint az apja, és feleségét várandósan hagyta hátra.
(3) Az apa nem sokkal élte túl fiát, és mivel nem tudott menye terhességéről,
úgy halt meg, hogy végrendeletében nem gondoskodott unokájáról; a fiúcska
tehát, aki nagyapja halála után így nem részesedhetett annak vagyonából, szűkös
anyagi helyzete miatt az Egerius nevet kapta." (4) Viszont Lucumo, a teljes
vagyon örököse alá a gazdagság már amúgy is lovat adott; csak fokozta ezt
házassága az igen előkelő házból való Tanaguillal, aki nem egykönnyen nyugo¬
dott volna bele, hogy új családja a réginél alacsonyabb rendű maradjon. (5) Mivel
az etruszkok lenézték Lucumót jöttment, száműzött apja miatt, Tanaguil nem
tűrhette ezt a méltatlanságot, így feledve a hazájához fűződő természetes köte¬
léket, csak hogy férjét megbecsült helyzetben lássa, elhatározta, hogy elköltöz¬
nek Targuiniiből. (6) Ugy gondolta, Róma a legalkalmasabb hely. Az új nép
körében, ahol minden nemesség friss és az érdem szülötte, megtalálhatja helyét
egy erős és tettre kész férfiú. Elvégre Tatius király is szabin volt, Numát Curesből
hívták meg a trónra, sőt Ancus is szabin anya szülötte, és nemességét egyedül
Numa képmásának köszönheti."

(7) Az asszony könnyedén meggyőzte férjét, hiszen az amúgy is becsvágyó
volt, Targuinii pedig csak anyja révén volt a hazája. Felkerekedtek mindenestül,
és elköltöztek Rómába. (8) Epp a laniculusnäl jârtak — Lucumo à felesége mel¬
lett ült a kocsin —, amikor puhán leereszkedett egy kitárt szárnyú sasmadár, le¬

! Antik tudósítások szerint a /ucumo eredetileg etruszk királyi cím volt, ebből önállósult
tulajdonnévként.

? Démaratosz a korinthoszi Bakkhiadák nemzetségének tagja volt, aki Küpszelosz hata¬
lomátvétele (Kr. e. 655 k.) után kényszerült elhagyni hazáját. Etruria és Korinthosz
között a kapcsolat régészetileg is igazolható, így a történetnek ebben a részében valóság¬
mag is lehet. Démaratosz családi kapcsolata Róma első etruszk királyával már kérdésesebb.
Arruns és Lucumo rivalizálásának (vö. még: V. 33. 2) története egy etruszk mondán
alapulhat.

3: Ez a magyarázat az Egerius nevet az egere (szűkölködni") igéből származtatja.

! Az előkelő patrícius családok otthonukban őrizték az ősök szobrait. Annál hírnevesebb
volt a család, minél több ilyen szoborral dicsekedhetett.

63