Oldal 57 [57]
OCR
28. (1) Ekkor levonult a síkságra a csata nézőközönsége, az albai hadsereg. Mettius gratulált Tullusnak az ellenség leveréséhez, amire Tullus szívélyesen válaszolt. Elrendelte, hogy jó szerencsével egyesítsék az albai tábort a rómaiakéval; másnapra pedig tisztító áldozatot készített elő. (2) Mihelyt megvirradt, a szokásos előkészületek után parancsot adott, hogy hívják gyűlésbe mindkét hadsereget. A kikiáltók a tábor túlsó széléről elindulva elsőnek az albaiakat ébresztették fel. Ezeket a dolog újdonsága is vonzotta, így a római király közvetlen közelében helyezkedtek el, hogy jól hallhassák a szónoklatát. (3) Ekkor a terv szerint körülvette őket a felfegyverzett római légió: a centuriók már előre utasítást kaptak, hogy haladéktalanul teljesítsék a parancsokat. (4) Tullus így kezdett beszélni: , Rómaiak! Ha előfordult valaha bármely háborúban, hogy először a halhatatlan isteneknek kellett köszönetet mondanotok, csak utána a magatok hősiességének, akkor a tegnapi ütközet ilyen volt. Hiszen nemcsak az ellenséggel kellett megküzdenetek, de szövetségeseitek álnok árulásával is, márpedig az efféle küzdelem sokkal nagyobb horderejű és veszedelmesebb. (5) Ugyanis, nehogy tévedésben maradjatok: az albaiak nem az én parancsomra vonultak fel a hegyekbe. Én nem adtam ilyen utasítást nekik, csak jobbnak láttam, ha így tüntetem fel. Hiszen ha nem tudjátok meg, hogy épp cserbenhagynak benneteket, harci kedvetek nem hanyatlik le; az ellenség pedig, abban a hitben, hogy hátba támadják, megrémül és megfutamodik. (6) Ezért a bűnért azonban, amelyet most rájuk bizonyítok, nem az összes albait terheli a felelősség: vezérüket követték, ahogy ti is tettétek volna, ha csapatotokat máshová vezénylem. Íme, Mettius, ő ennek az elvonulásnak az irányítója, Mettius e háború kieszelôje, Mettius a rémai-albai szôvetségi szerzôdés megszegôje. És a jövőben mások is ilyen gazságra vetemedhetnének, ha most az ő megbüntetésével nem szolgáltatok világos példát minden halandónak." (7) Mettiust felfegyverzett centuriók vették körül, a király pedig végigmondta beszédét: , Javára, üdvére, boldogulására szolgáljon a római népnek, nekem és nektek is, albaiak: az a szándékom, hogy Alba népének apraját-nagyját Rómába telepítem át, a köznépnek polgárjogot adok, az előkelőket beválasztom az atyák soraiba — egy várost, egy államot alkotunk. Ahogy hajdan az albai állam egy népből kettőre szakadt, úgy egyesüljön most újra egy néppé." (6) E szavakra a fegyveresektől körülzárt, fegyvertelen albai férfinép — lelkében különféle érzésekkel, de egyazon félelem hatása alatt — mély hallgatásba merült. (9) Megszólalt Tullus: , Mettius Fufetius! Ha te magad képes volnál megtanulni, hogyan kell híven megtartani a szerződéseket, megtanítanálak rá még életedben. De mivel jellemed gyógyíthatatlan, legalább te tanítsd meg bűnhődéseddel az emberiséget, hogy szentnek tekintse mindazt, amit te durván megsértettél. Ahogy tehát az imént a lelkedet 56
