Oldal 57 [57]
28.
(1) Ekkor levonult a síkságra a csata nézőközönsége, az albai hadsereg. Mettius
gratulált Tullusnak az ellenség leveréséhez, amire Tullus szívélyesen válaszolt.
Elrendelte, hogy jó szerencsével egyesítsék az albai tábort a rómaiakéval; más¬
napra pedig tisztító áldozatot készített elő.
(2) Mihelyt megvirradt, a szokásos előkészületek után parancsot adott, hogy
hívják gyűlésbe mindkét hadsereget. A kikiáltók a tábor túlsó széléről elindulva
elsőnek az albaiakat ébresztették fel. Ezeket a dolog újdonsága is vonzotta, így
a római király közvetlen közelében helyezkedtek el, hogy jól hallhassák a szó¬
noklatát. (3) Ekkor a terv szerint körülvette őket a felfegyverzett római légió:
a centuriók már előre utasítást kaptak, hogy haladéktalanul teljesítsék a paran¬
csokat. (4) Tullus így kezdett beszélni: , Rómaiak! Ha előfordult valaha bármely
háborúban, hogy először a halhatatlan isteneknek kellett köszönetet mondano¬
tok, csak utána a magatok hősiességének, akkor a tegnapi ütközet ilyen volt.
Hiszen nemcsak az ellenséggel kellett megküzdenetek, de szövetségeseitek álnok
árulásával is, márpedig az efféle küzdelem sokkal nagyobb horderejű és vesze¬
delmesebb. (5) Ugyanis, nehogy tévedésben maradjatok: az albaiak nem az én
parancsomra vonultak fel a hegyekbe. Én nem adtam ilyen utasítást nekik, csak
jobbnak láttam, ha így tüntetem fel. Hiszen ha nem tudjátok meg, hogy épp
cserbenhagynak benneteket, harci kedvetek nem hanyatlik le; az ellenség pedig,
abban a hitben, hogy hátba támadják, megrémül és megfutamodik. (6) Ezért
a bűnért azonban, amelyet most rájuk bizonyítok, nem az összes albait terheli
a felelősség: vezérüket követték, ahogy ti is tettétek volna, ha csapatotokat más¬
hová vezénylem. Íme, Mettius, ő ennek az elvonulásnak az irányítója, Mettius
e háború kieszelôje, Mettius a rémai-albai szôvetségi szerzôdés megszegôje. És
a jövőben mások is ilyen gazságra vetemedhetnének, ha most az ő megbünte¬
tésével nem szolgáltatok világos példát minden halandónak." (7) Mettiust fel¬
fegyverzett centuriók vették körül, a király pedig végigmondta beszédét: , Javára,
üdvére, boldogulására szolgáljon a római népnek, nekem és nektek is, albaiak:
az a szándékom, hogy Alba népének apraját-nagyját Rómába telepítem át,
a köznépnek polgárjogot adok, az előkelőket beválasztom az atyák soraiba — egy
várost, egy államot alkotunk. Ahogy hajdan az albai állam egy népből kettőre
szakadt, úgy egyesüljön most újra egy néppé." (6) E szavakra a fegyveresektől
körülzárt, fegyvertelen albai férfinép — lelkében különféle érzésekkel, de egyazon
félelem hatása alatt — mély hallgatásba merült. (9) Megszólalt Tullus: , Mettius
Fufetius! Ha te magad képes volnál megtanulni, hogyan kell híven megtartani
a szerződéseket, megtanítanálak rá még életedben. De mivel jellemed gyógyít¬
hatatlan, legalább te tanítsd meg bűnhődéseddel az emberiséget, hogy szentnek
tekintse mindazt, amit te durván megsértettél. Ahogy tehát az imént a lelkedet
56