OCR
és kardok döntést nem hozó összecsapásai szolgáltak látványosságul, hanem sebek és vér is: mindhárom albai megsebesült, két római pedig haldokolva rogyott egymásra. (6) Amint ezek elbuktak, az albai hadsereg örömujjongásban tört ki, a római légiókat pedig minden remény elhagyta, de az aggodalom még nem, és izgatottan lesték egyetlen emberük sorsát, akit három Curiatius fogott körül. (7) Ő éppen sértetlen maradt, és ha hárommal együttvéve nem bírt is el, különkülön bátran szembenézhetett velük. Hogy tehát ellenfeleit elkülönítse egymástól, futásnak eredt, gondolván, ki-ki úgy veszi majd üldözőbe, ahogy sebesülése engedi. (8) Már elég messzire jutott a küzdelem színhelyétől, amikor hátrapillantva látta, hogy üldözői egymástól meglehetősen nagy távolságban követik; az első már nincs is túl messze tőle. Megfordult és rávetette magát. (9) Míg az albai hadsereg a Curiatiusoknak kiabált, hogy segítsenek testvérüknek, Horatius már meg is ölte ellenfelét, és győztesen indult a második párviadalba. Ekkor már a rómaiak is hangos kiáltással segítették katonájukat — ahogy a szurkolók szokták egy váratlan fordulat hatására —, az pedig igyekezett befejezni a küzdelmet. (10) Mielőtt a harmadik, aki már nem járt messze, odaért volna, a második Curiatiusszal is végzett. (11) Most már kiegyenlítődtek az erőviszonyok: egy-egy ellenfél maradt életben, de esély és erő dolgában nem voltak egyformák. Az egyik fegyvertől meg nem sebezve, kettős győzelme után elszántan kezdett bele a harmadik küzdelembe; a másik sebétől elcsigázva, a futástól kimerülve alig vonszolta magát, megtörten attól, hogy két fivérét a szeme láttára mészárolták le, így aztán könnyű áldozata lett győztes ellenfelének. Ez már nem is volt párviadal. (12) A római diadalmasan kiáltott fel: , Kettőt áldoztam fel halott testvéreim szellemének: a harmadikat e háború céljáért áldozom fel, hogy Róma uralkodjon Alba fölött." Ezzel az albainak, aki a fegyvereit is alig bírta már tartani, felülről a torkába döfte kardját, majd a földön fekvő holttestet megfosztotta fegyvereitől. (13) A rómaiak ujjongva, nagy lelkesedéssel fogadták Horatiust. Örömük annál is inkább magasra csapott, mert előzőleg olyan reménytelen volt a helyzetük. Aztán mindkét fél hozzálátott, hogy eltemesse halottait — nem egyforma lelkiállapotban, hiszen az egyik nép gyarapodott hatalomban, a másik ellenfele hatalmába került. (14) A sírok ott állnak ma is, ahol ki-ki elesett — a két római egy helyen, Alba felé, a három albai Róma irányában, de különböző helyeken, a küzdelem lefolyásának megfelelően. 26. (1) Mielőtt szétszéledtek volna, Mettius a szerződés értelmében megkérdezte Tullustól, hogy mi a parancsa. Az megparancsolta neki, hogy tartsa fegyverben az ifjúságot, mert szüksége lesz még szolgálataikra, ha kitör a háború Veiivel. 52