Seite 53 [53]
és kardok döntést nem hozó összecsapásai szolgáltak látványosságul, hanem
sebek és vér is: mindhárom albai megsebesült, két római pedig haldokolva rogyott
egymásra. (6) Amint ezek elbuktak, az albai hadsereg örömujjongásban tört ki,
a római légiókat pedig minden remény elhagyta, de az aggodalom még nem, és
izgatottan lesték egyetlen emberük sorsát, akit három Curiatius fogott körül.
(7) Ő éppen sértetlen maradt, és ha hárommal együttvéve nem bírt is el, külön¬
külön bátran szembenézhetett velük. Hogy tehát ellenfeleit elkülönítse egymás¬
tól, futásnak eredt, gondolván, ki-ki úgy veszi majd üldözőbe, ahogy sebesülése
engedi. (8) Már elég messzire jutott a küzdelem színhelyétől, amikor hátrapil¬
lantva látta, hogy üldözői egymástól meglehetősen nagy távolságban követik;
az első már nincs is túl messze tőle. Megfordult és rávetette magát. (9) Míg az
albai hadsereg a Curiatiusoknak kiabált, hogy segítsenek testvérüknek, Horati¬
us már meg is ölte ellenfelét, és győztesen indult a második párviadalba. Ekkor
már a rómaiak is hangos kiáltással segítették katonájukat — ahogy a szurkolók
szokták egy váratlan fordulat hatására —, az pedig igyekezett befejezni a küzdel¬
met. (10) Mielőtt a harmadik, aki már nem járt messze, odaért volna, a második
Curiatiusszal is végzett. (11) Most már kiegyenlítődtek az erőviszonyok: egy-egy
ellenfél maradt életben, de esély és erő dolgában nem voltak egyformák. Az
egyik fegyvertől meg nem sebezve, kettős győzelme után elszántan kezdett bele
a harmadik küzdelembe; a másik sebétől elcsigázva, a futástól kimerülve alig
vonszolta magát, megtörten attól, hogy két fivérét a szeme láttára mészárolták
le, így aztán könnyű áldozata lett győztes ellenfelének. Ez már nem is volt pár¬
viadal. (12) A római diadalmasan kiáltott fel: , Kettőt áldoztam fel halott test¬
véreim szellemének: a harmadikat e háború céljáért áldozom fel, hogy Róma
uralkodjon Alba fölött." Ezzel az albainak, aki a fegyvereit is alig bírta már
tartani, felülről a torkába döfte kardját, majd a földön fekvő holttestet megfosz¬
totta fegyvereitől.
(13) A rómaiak ujjongva, nagy lelkesedéssel fogadták Horatiust. Örömük
annál is inkább magasra csapott, mert előzőleg olyan reménytelen volt a hely¬
zetük. Aztán mindkét fél hozzálátott, hogy eltemesse halottait — nem egyforma
lelkiállapotban, hiszen az egyik nép gyarapodott hatalomban, a másik ellenfele
hatalmába került. (14) A sírok ott állnak ma is, ahol ki-ki elesett — a két római
egy helyen, Alba felé, a három albai Róma irányában, de különböző helyeken,
a küzdelem lefolyásának megfelelően.
26.
(1) Mielőtt szétszéledtek volna, Mettius a szerződés értelmében megkérdezte
Tullustól, hogy mi a parancsa. Az megparancsolta neki, hogy tartsa fegyverben
az ifjúságot, mert szüksége lesz még szolgálataikra, ha kitör a háború Veiivel.
52