OCR Output

királyt megillető cuwrulisi székkel tüntetett ki.! Rendelt mellé még két flament,
az egyiket Mars, a másikat Ouirinus szolgálatára.? (3) Vesta-szüzeket is válasz¬
tott — ez a papi hivatal Alba városából eredt, és Róma alapítójának nemzetsé¬
géhez is kapcsolódott -, állami díjazást rendelt számukra, hogy a templom äl¬
landó szolgálatát ellássák; a szüzességi fogadalom és egyéb vallásos szertartások
révén tiszteletre méltóvá és sérthetetlenné emelte őket." (4) Tizenkét Salius papot
választott Mars Gradivus szolgálatára, kitüntető megkülönböztetésként hímzett
tunikát adományozott nekik, és bronz mellvértet,* amelyet tunikájuk fölött vi¬
seltek. Elrendelte, hogy az anci/e nevű égből hullott pajzsokat hármas ritmusú
ünnepi fegyvertánc kíséretében, kultikus énekeket énekelve hordozzák körül
a Városban. (5) Majd pontifexet nevezett ki: az atyák soraiból Numa Marciust
(Marcus fiát), " és őrá bízta az összes szent szertartás pontos leírását, amely fel¬
sorolta, milyen áldozati állatokkal, mely napokon, mely templomoknál kell
szertartásokat végezni, valamint azt is, hogy ezekre a költségekre honnan kell
a pénzt előteremteni. (6) Minden egyéb állami vagy magántermészetű vallásos
szertartást is a pontifex döntéseinek rendelt alá, hogy a köznépnek legyen kihez
tanácsért fordulnia, és hogy az isteni jogot a hazai szertartások elhanyagolása és
idegen szokások behozatala meg ne zavarja." (7) A ponrifexnek azonban nemcsak

! Az ,állandó? jelző arra vonatkozik, hogy az egyes istenek flamenjeinek fő kötelessége
a naponkénti áldozat volt (ezért nem is hagyhatták el Rómát egy napnál hosszabb időre).
luppiter papjänak, a flamen Dialisnak és feleségének, a /aminicának életét teljes egészében
a vallási szertartások és tilalmak rendszere határozta meg.

? Ez a három flamen tartozott a magasabb rangú és több rituális szabályozásnak alávetett

flamenek (flamines maiores) közé, de rajtuk kívül még 12 /amen működött, mind egy-egy
külön istenség szolgálatában.

: A Vesta-szüzek legfontosabb feladata az állami tűzhely őrzése volt: ez a tűz testesítette
meg a családokat és magát az államot egybetartó erőt, így soha nem aludhatott ki.

! Ez nem a később használatos teljes mellvért volt, hanem egy, a mellkasra szíjazott négy¬
szôgletes bronzlap (kardiophülax).

5 A hagyomány szerint Numa idejében egy nyolcas alakú bronzpajzs hullott alá az égből.
Mivel ez is Róma hatalmának zálogai közé tartozott, Numa az álcázás kedvéért tizenegy
másolatot csináltatott róla Mamurius Veturius kováccsal. A Saliusok a tizenkét pajzzsal
évente kétszer, márciusban és októberben, vagyis a hadviselési szezon elején és végén
végigvonultak a Városon. Később Tullus Hostilius megalapította a második Salius¬
csoportot is (vö. I. 27. 8). A Saliusok énekének szövege fennmaradt ugyan, de már az
ókori értelmezők sem tudtak vele mit kezdeni.

6 Ô lesz Numa Pompilius veje és Róma negyedik királyának, Ancus Marciusnak az apja
(vo. I. 31. 1).

7 A pontifexek szerepe tehát leginkább abban állt, hogy rálátásuk volt a vallási szféra
egészére, felügyelő-összehangoló funkciót töltöttek be a kultikus világban.

46