Oldal 28 [28]
OCR
(2) A Vesta-szüzet megerőszakolták, és amikor ikerfiaknak adott életet, Marsot nevezte meg bizonytalan eredetű gyermekei apjaként — vagy mert így is gondolta, vagy mert egy isten mégiscsak tiszteletreméltóbb csábító.! (3) De sem az istenek, sem az emberek nem mentették meg az anyát és gyermekeit a király kegyetlenségétől: a papnőt megbilincseltette és börtönbe záratta, a csecsemőket pedig a folyóba dobatta. (4) Valamely gondviselésszerű véletlen folytán a Tiberis kilépett medréből, és vize csendes tavakká gyűlt, így sehol nem lehetett megközelíteni a folyó igazi medrét, de az újszülöttekkel odaérkező szolgák joggal remélhették, hogy a gyermekeket a mégoly lassan folydogáló víz is el fogja nyelni. (5) Így abban a hiszemben, hogy ezzel teljesítették a király parancsát, kitették a csecsemőket az ártér legközelebbi részén, ahol most a Rumina-fügefa áll; úgy mondják, ezt egykor Romulus-fügefának nevezték." (6) Ez a vidék akkoriban széltében-hosszában lakatlan volt. A hagyomány úgy tartja, hogy miután a sekélyesben megfeneklett a vízen úszó teknő, amelyben a gyermekeket kitették, a környező hegyekből egy szomjas farkasszuka odament a gyereksírásra, majd emlőit a csecsemőknek nyújtotta. Olyan szelíd volt, hogy amikor a királyi nyájak pásztora — a neve, mint mondják, Faustulus volt — rájuk talált, már a nyelvével nyaldosta őket. (7) Faustulus aztán hazavitte a gyermekeket az aklokhoz, és átadta feleségének, Larentiának, hogy nevelje fel őket. Egyesek úgy gondolják, hogy Larentiát nevezték a pásztorok szukának, mert mindenkinek odaadta magát, és ez volna a csodás történet eredete. (8) Így születtek, így nevelkedtek hát a fiúk, és mihelyt felserdültek, nem henyéltek sem az aklok, sem a nyájak körül, vadat űzve járták be az erdőket. (9) Ily módon testben-lélekben megedződve már nemcsak a vadállatokkal szálltak szembe, hanem megtámadták a zsákmánnyal megrakodott rablókat is, és amit szereztek, szétosztották a pásztorok között; velük tartottak össze jóban-rosszban, miközben napról napra növekedett körülöttük az ifjak csapata. ! Livius kételyei nem egyedülállóak: Plutarkhosztól (Romulus 4. 3) ismerünk olyan racionalizáló mítoszmagyarázatot, mely szerint Romulus és Remus apja valójában Amulius volt, aki olyan csillogó-villogó fegyverzetben környékezte meg Rea Silviát, hogy az Mars istennek hitte őt. A római gondolkodásra általában jellemző, hogy a nemi erőszak áldozatául esett nőket nem teljesen menti fel az erkölcsi felelősség alól. ? Késői népetimológiáról lehet szó (Ruminalis — Romularis); a Ficus Ruminalis neve inkább a szoptatással, termékenységgel állhat kapcsolatban. Két fügefát is ismertek ezen a néven: az egyik a Palatinus délnyugati szegélyénél állt (ezt Ovidius még látta, és minden bizonnyal Livius is erre gondol), a másik a népgyűlés helyén. 3 A latinban a /upa Cnőstényfarkas") szó átvitt értelemben züllött nőszemélyt is jelent (vö lupanar — "bordélyház ). 27
