OCR Output

inkább arra figyeljen nagyon jól, hogy milyen volt az élet, milyenek az erkölcsök,
és hogy háborúban és békében milyen emberek milyen módszerekkel teremtet¬
ték meg és tették naggyá hatalmunkat; majd kövesse figyelemmel, hogy a fe¬
gyelem lassú meglazulásával hogyan kezdtek először mintegy eltunyulni az
erkölcsök, aztán mind jobban és jobban csúszni, sőt zuhanni lefelé a lejtőn, amíg
el nem jutottunk napjainkig, amikor sem hibáinkat, sem azok orvoslását nem
vagyunk képesek elviselni." (10) Leginkább ez az, ami üdvös és gyümölcsöző
a történelem megismerésében: az ember mintha valamely messze látszó emlék¬
művön szemlélhetné minden példa tanulságait; ki-ki innen válassza ki magának
és hazájának, mit kövessen, és mi az, amit kerüljön, mert kezdete is, vége is
gyalázatos.

(11) Egyébként — ha nem csal meg vállalt munkám iránt érzett elfogultságom
— sosem volt még állam a miénknél nagyobb, szentebb, jó példákban gazdagabb.
Egy nép közé sem szivárgott be oly későn a kapzsiság és a fényűzés, sehol sem
állt oly sokáig oly nagy becsületben a szegénység és a takarékosság — minél kisebb
volt a vagyon, annál kisebb a mohóság. (12) Csak nemrégiben hurcolta be ma¬
gával a gazdagság a kapzsiságot, a túláradó gyönyörök meg annak a vágyát, hogy
fényűzés és kicsapongás közepette pusztuljunk el és tegyünk tönkre mindent
magunk körül.

De a panaszkodás legalább e nagy mű első soraitól legyen távol — hiszen akkor
sem lesz kellemes, amikor talán már elkerülhetetlen. (13) Ha nálunk is szokás
volna, mint a költőknél,? sokkal szívesebben kezdtük volna kedvező jösjelekkel,*
imákkal és könyörgésekkel az istenekhez és istennőkhöz, hogy ha már ilyen
roppant feladatra vállalkoztunk, tegyék sikeressé fáradozásunkat.

! Utalás az Augustus-féle erkölcsrendező törvényhozás kudarcba fulladt, majd meg-meg¬
újuló kísérleteire (Kr. e. 28 és 18, Kr. u. 9).

? A római történetírásnak már-már közhelye, hogy az erkölcsök züllése, az ősi római
értékektől való elfordulás a Kr. e. II. század első felében — Sallustius szerint (Cazilina
összeesküvése 10-12) konkrétan Karthágó pusztulásával, a punoktól való félelem (mezus
Punicus) megszűntével — indult meg: ez volt az a kor, amikor Róma kapcsolatba került
a ,kincses Kelettel" a görög világ meghódítása révén, és agazdagodás hozta magával a két
ősbűnt, a kapzsiságot és a fényűzést.

: A görög-római epikus költészetben hagyomanyos invocatio (a Múzsa vagy más istenek
segítségül hívása) a történetírásban ugyan nem volt szokás, de Livius ezzel is jelzi, hogy
— mint minden ókori történetíró — munkáját elsősorban irodalmi, nem pedig tudományos
tevékenységnek tekinti.

! A mágikus gondolkodás szerint a kezdet hatással van a folytatásra és a befejezésre is:
ezért (lett volna) különösen fontos a negatív gondolatok távol tartása a bevezetéstől, és
ezért van jelentősége annak, ha ezt egy szerző nem teszi meg.

20