OCR Output

(11) A legnagyobb nehézséget az okozta, hogy a fegyverszünet ideje alatt
elfogott hajórajból már csak maguk a hajók voltak meg, a rakomány felkutatása
pedig nem volt könnyű feladat, ráadásul épp a gyanúsítottak ellenezték a békét
a leghevesebben. (12) Ugy döntöttek, hogy visszaadják a hajókat, és legalábbis
a legénységet mindenképpen felkutatják, a hiányzó érték felbecsülését pedig
Scipióra bízzák, és ezt a karthágóiak pénzben egyenlítik ki.

(13) Egyesek úgy tudósítanak, hogy Hannibal a csatából egyenesen a tenger¬
partra menekült, és egy erre a célra készenlétben tartott hajón azonnal útra kelt
Antiokhosz királyhoz; így, bár Scipio első követelése az volt, hogy szolgáltassák
ki neki Hannibalt, azt a választ kapta, hogy Hannibal már nem tartózkodik
Afrikában.!

38.

(1) Miután a követek visszatértek Scipióhoz, ő felszólította a guaestorokat, hogy
írják ki a hivatalos jegyzékekből, mennyi állami vagyon volt a hajókon, a hajó¬
tulajdonosokat pedig, hogy jelentsék be az ott veszett magántulajdon nagyságát.
(2) Ennek fejében azonnal megfizettettek a karthágóiakkal 25 000 font ezüstöt,
és három hónap fegyverszünetet adtak nekik. (3) Ezt kiegészítették azzal, hogy
a fegyverszünet ideje alatt nem küldhetnek követséget máshová, mint Rómába,
ha pedig bármilyen követség érkezik Karthágóba, azt nem engedhetik el, amíg
a római vezért nem értesítették arról, hogy kik azok, és milyen szándékkal jöttek.
(4) A karthágói követekkel együtt elküldték Rómába Lucius Veturius Philót,
Marcus Marcius Rallát és Lucius Scipiót, a fővezér bátyját is.

(5) Ezekben a napokban a Szicíliából és Szardíniáról érkezett nagy gabona¬
szállítmányok annyira leszorították a gabona árát, hogy egy kereskedő inkább
otthagyta a gabonát a hajósainak szállítási díj fejében.

(6) Amikor Rómában először hírét vették, hogy a karthágóiak megszegték a
fegyverszünetet, kitört a pánik. Elrendelték, hogy Tiberius Claudius sietve kel¬
jen át hajóhadával Szicíliába, majd onnan tovább Afrikába, Marcus Servilius, a
másik consul pedig maradjon a Város közelében, amíg tájékozódnak az afrikai
helyzetről. (7) Tiberius Claudius consu/ azonban nem siette el a hajóhad meg¬
szervezését és vízre bocsátását, amiért a senafus annak idején úgy határozott,
hogy a békefeltételek meghatározásában nem a consult, hanem Publius Scipiót
illeti a döntő szó.

(8) A rémületet növelték a csodajelekről szóló jelentések is, amelyek épp a
fegyverszünet felbomlásának híre után érkeztek. Cumaeban úgy látták, hogy

! Vö. XXXIII. 47-48. Livius egy másik hagyományt követ, ahogy a folytatásból látni
fogjuk.

560