Oldal 556 [556]
OCR
követte az Itáliából kivonuló Hannibalt. (7) A lovasságot ő is a szárnyakra rendelte: jobb felől helyezkedtek el a karthágóiak, balról a numidák. (8) Sokféleképp hangzott a buzdítás ebben a seregben, a sok ember között, akiknek nem egyezett a nyelve, szokása, törvénye, fegyvere, ruházata, külső megjelenése, sőt még katonának sem ugyanazért álltak. (9) A segédcsapatokat azonnal kifizetendő zsolddal biztatta vezérük, amely a hadizsákmány révén meg fog sokszorozódni; a gallokban tovább szította a velük született, ősi gyűlöletet a rómaiak ellen; a ligurokat azzal kecsegtette, hogy ha győznek, zordon hegyeikből leköltözhetnek Itália termékeny síkságaira; (10) a mórokat és numidákat Massinissa féktelen zsarnokságával riogatta: mindegyik más ígéretet vagy fenyegetést hallhatott. (11) A karthágóiak előtt felidézte szülővárosuk falait, házi isteneiket, őseik sírjait, gyermekeiket, szüleiket, rettegő asszonyaikat, és azt, hogy vagy a megsemmisülés és szolgaság, vagy a világuralom vár rájuk, ennél kisebb jó vagy baj nem érheti őket. (12) Miközben a pun vezér még javában szónokolt a karthágóiaknak, a többi vezér pedig a maga honfitársainak, a közéjük vegyült idegeneknek pedig tolmácsok közvetítették mondandójukat, a rómaiaknál felharsantak a kürtök és trombiták, (13) és akkora csatakiáltás hangzott fel, hogy az elefántok saját soraik, főleg a balszárnyon álló mórok és numidák ellen fordultak. Massinissának nem volt nehéz tovább fokozni rémületüket, így ezen a szárnyon megfosztotta az ellenséges sereget a lovasság támogatásától. (14) Néhány elefántot azonban, amely nem rémült meg, sikerült az ellenség közé hajtani, és ezek nagy pusztítást végeztek a velesek egységei között, miközben maguk is sok sebet kaptak. (15) A velesek ugyanis a manipulusok közé visszaszaladva utat nyitottak az elefántoknak, hogy szét ne tiporják őket, majd a hajítófegyvereknek mindkét oldalról kiszolgáltatott állatokra hajították dárdáikat, (16) amihez csatlakoztak az élcsapatok is. Végül a mindenfelől záporozó dárdák kikergették az elefántokat a római csatasorból, és ezek is saját csapataikra rohantak: ezúttal éppen a jobbszárnyon elhelyezkedő karthágói lovasságot futamítva meg. Laelius pedig, amikor észrevette az ellenség megzavarodását, tovább fokozta rémületüket. 34. (1) Mire a gyalogosok összecsaptak, a punok arcvonala mindkét szárnyon elveszítette lovasságát, és erőben és kilátásokban egyaránt alulmaradtak a rómaiakkal szemben. Ehhez járult még néhány körülmény, amely jelentéktelennek hangzik, de az ütközet sorsát annál jobban befolyásolta. A rómaiak csatakiáltása egységes volt, éppen ezért hangosabbnak és félelmetesebbnek hatott, míg a sok népből álló másik sereg különböző nyelvű csatakiáltásai hangzavarba fulladtak. (2) A rómaiakat, akik a maguk és fegyvereik súlyával próbálták eltolni az ellenséget, 555
