Oldal 551 [551]
OCR
30. (1) Fegyveres kíséretüket egyenlő távolságra visszavonták, és egy-egy tolmács kíséretében találkozott nemcsak a kor, de az addigi történelem két legkiemelkedőbb vezére, akik megállták az összehasonlítást a világ összes népének bármelyik királyával vagy hadvezérével. (2) Amikor meglátták egymást, egy kis időre szinte beléjük fagyott a szó a kölcsönös csodálattól. Majd Hannibal szólalt meg először: , Ha már úgy hozta a végzet, hogy éppen én, aki a rómaiak elleni háborút kezdtem, és oly sokszor volt már szinte a kezemben a győzelem, (3) én folyamodom most békéért, örülök, hogy a sors végzése folytán épp tőled kell kérnem. (4) Számodra sem a legutolsó volna sok kitűnő haditetted között az a dicsőség, hogy előtted hátrált meg Hannibal, akinek sok-sok római hadvezér fölött adtak győzelmet az istenek, és te zártad le ezt a háborút, amelyet előbb tettek emlékezetessé a ti vereségeitek, mint a mieink. (5) Azt is bizonyára a szerencse szeszélyes játéka rendezte így, hogy én, aki apád consulsága idején ragadtam fegyvert, és a római hadvezérek közül először ővele ütköztem meg, most az ő fiához járulok fegyvertelenül békét kérni. (6) Az lett volna a legjobb, ha atyáinknak olyan lelkületet adnak az istenek, hogy ti beérjétek Itália, mi pedig Afrika birtoklásával. (7) Hiszen nektek sem volt Szicília és Szardínia méltó kárpótlás oly sok hajóhadatok, seregetek és nagyszerű hadvezéretek elvesztéséért. De a múltat könnyebb bírálni, mint jóvátenni. (8) Addig kívántuk a másét, amíg végül a magunkéért kellett harcolnunk: mi Itáliában viseltük a háborút, ti Afrikában. Másfelől viszont ti is szinte kapuitokban és falaitok alatt láttátok az ellenség hadijelvényeit és fegyvereit, most pedig mi hallhatjuk Karthágóból a római tábori élet nyüzsgését. (9) Most pedig, amitől mi a leginkább borzadtunk, ti pedig mindennél jobban akartátok: úgy tárgyalunk a békéről, hogy ti vagytok jobb helyzetben. Nekünk, akik tárgyalunk, magunknak is legfőbb érdekünk a béke, és bármit végzünk is, azt államaink jóvá fogják hagyni. Már csak annyi kell, hogy ne utasítsuk el a nyugodt megfontolást. (10) Ami engem illet, életkorom — hisz öreg fejjel térek meg hazámba, ahonnan gyermekként indultam el — és számos sikerem-kudarcom megtanított rá, hogy inkább a józan észre bízzam magamat, semmint a szerencsére. (11) Annál inkább aggaszt a te ifjúságod és örökös szerencséd, mert mindkettő túlságosan forrófejűvé teszi az embert, képtelenné a nyugodt megfontolásra. Nemigen szokott számot vetni a véletlen szeszélyeivel az, akit szerencséje még sosem csapott be. (12) Ami én voltam a Irasumennusnál és Cannaenál, az vagy te ma. Még alig érted el a hadköteles kort, máris fővezér lettél, mindennek hihetetlen vakmerőséggel vágtál neki, de sohasem hagyott cserben a szerencse. (13) Meg550
