(6) Ezután felhagyott a kisebb zsákmányszerző hadjáratokkal, és minden
haderejét Utica ostromára összpontosította. Az volt a szándéka, hogy ha majd
elfoglalta a várost, ezt teszi meg támaszpontjául további hadműveleteihez. (7)
Egyszerre indította el hajóhadának tengerészeit a város tenger határolta része
felől és a szárazföldi sereget a majdnem közvetlenül a falak fölé emelkedő domb¬
ról. (8) Hajító- és ostromgépeket hozott is magával, az utánpótlással együtt is
küldtek neki Szicíliából, és újakat is készíttetett a fegyverraktárakban, ahová
efféle célból sok hozzáértő mesterembert záratott be.!
(9) Utica lakói, akiket ez a nagy túlerő ostromgyűrűbe fogott, egyedül a kart¬
hágói népben bíztak, a karthágóiak pedig Hasdrubalban, de benne is csak akkor,
ha sikerül cselekvésre bírnia Syphaxot. De minden lassabban haladt előre, mint
a segítségre szorulók helyzete kívánta. (10) Bár Hasdrubal a legszigorúbban
végrehajtott katonaszedéssel mintegy 30 000 gyalogost és 3000 lovast teremtett
elő, mégsem mert Syphax megérkezése előtt táborával az ellenség közelébe
nyomulni. (11) Amikor megjött Syphax 50 000 gyalogossal és 10 000 lovassal,
ő is sietve elindult seregével Karthágó alól, és Uticától és a római erődítmények¬
től nem messze állapodott meg. (12) Annyit sikerült elérniük érkezésükkel, hogy
Scipio, miután majdnem 40 napig hiába vetett latba mindent Utica elfoglalása
érdekében, dolgavégezetlenül elvonult a város alól. (13) Mivel már közeledett a
tél, téli tábort épített egy, a tengerbe mélyen benyúló hegyfokon, amelyet csak
egy keskeny földnyelv kötött össze a szárazfölddel.? (14) Közös védősáncot vont
a hajók kikötőhelye és a tábor előtt. A földnyelv közepén táboroztak a légiók,
az északi oldalon helyezkedtek el a partra vont hajók és a tengerészek, a másik
part felé nyúló, déli fekvésű völgyet pedig a lovasság foglalta el. (15) Ez történt
Afrikában az ősz végéig.
36.
(1) A kirabolt környékbeli földekről mindenhonnan összeszedett gabonán és a
Szicíliából és Itáliából érkezett utánpótláson kívül Gnaeus Octavius propraetor
is igen nagy mennyiségű gabonát hozott Szardíniáról, amelyet Tiberius Clau¬
dius praefortél, a provincia helytartójától kapott. (2) Így nemcsak a már meg¬
lévő raktárak teltek meg, de még újakat is építettek. Ruhával azonban hiányo¬
san volt ellátva a sereg; ezért Scipio megbízta Octaviust, hogy tanácskozza meg
a praetorral, tudnänak-e a provinciában ruhákat beszerezni és elküldeni neki.