OCR
17. (1) Amikor a senatus fogadta őket, a legidősebb küldött így beszélt: , Jól tudom, atyák és összeírtak, hogy panaszunk elbírálása elsősorban attól függ, mindent tudtok-e egyrészt arról, hogyan szolgáltatták ki Lokroit Hannibalnak, másrészt arról, hogyan került vissza a város a ti fennhatóságotok alá, miután Hannibal megszálló seregét elűzték onnan. (2) Ha ugyanis az elpártolás bűnét nem a közösség döntésének tartanátok, és az is nyilvánvalóvá válna számotokra, hogy uralmatok alá való visszatérésünket nemcsak magunk is akartuk, hanem támogatásunkkal és katonai kiválóságunkkal elő is segítettük, akkor még jobban felháborodnátok azon, hogy /egazusotok és katonáitok ilyen szörnyű és megalázó jogtalanságokat követnek el derék és hűséges szövetségeseitekkel szemben. (3) Két okból gondolom mégis azt, hogy átpártolásaink megtárgyalását más időre kell halasztani. (4) Először azért, hogy az ügyet Publius Scipio jelenlétében tárgyalhassuk meg, aki Lokroit visszafoglalta, és tanúja volt minden helyes vagy helytelen cselekedetünknek. Másodszor azért, mert bármilyenek vagyunk is, arra, amit átéltünk, nem szolgáltunk rá. (5) Nem titkolhatjuk el, atyák és összeírtak, hogy mialatt várunkban pun helyőrség tartózkodott, sok szégyenteljes és méltatlan dolgot művelt velünk Hamilkar helyőrségparancsnok és a numidák és afrikaiak. De mi ez ahhoz képest, amit most kell elszenvednünk?! (6) Atyák és összeírtak, kérlek, hallgassátok jóindulattal, amit én sem szívesen mondok el. Válságban van most az egész emberiség: most dől el, hogy ti lesztek-e a földkerekség urai vagy a karthágóiak. (7) Ha annak alapján kellene megítélni a rómaiak és a punok uralmát, hogy mi, lokroibeliek mit szenvedtünk el azoktól, és mit szenvedünk el éppen most a ti helyőrségetektől, akkor mindenki inkább őket, mint benneteket kívánna urainak. (8) Mégis, lássátok, hogyan éreznek irántatok a lokroibeliek! Amikor a karthágóiaktól sokkal kisebb jogtalanságokat szenvedtünk el, a ti hadvezéretekhez menekültünk. Most pedig, amikor a ti helyőrségetektől több mint ellenséghez méltó bánásmódot kell eltűrnünk, panaszunkkal nem máshová, hanem hozzátok fordultunk. (9) Vagy ti könyörültök meg balsorsunkon, atyák és összeírtak, vagy a halhatatlan istenektől sem lesz már mit kérnünk. (10) Odaküldték egy különítménnyel Quintus Pleminius /egazust, hogy foglalja vissza Lokroit a karthágóiaktól, majd ugyanezzel a különítménnyel ott is maradt a város őrizetére. (11) Ebben a ti /egazusotokban, atyák és összeírtak — a végső nyomorúság felbátorít, hogy őszintén beszéljek — nincs semmi emberi, legfeljebb az alakja és külső megjelenése; és római polgárra is csak annyiban emlékeztet, hogy úgy néz ki, úgy öltözködik, és latinul beszél. (12) Ez egy istencsapása, egy ocsmány szörnyeteg; a mesék szerint ilyenek tanyáztak egykor 493