OCR
rította a háború, hogy Hannibal szedi a sátorfáját, és hogy Karthágó ostroma megkezdődött. Örvendetesebb és gyakoribb híradást várhattok Afrikából, mint amit Hispániából kaptatok! (7) Ilyen reményekre jogosít engem a római nép szerencséje, az istenek, az ellenség szerződésszegésének tanúi, és a két király, Syphax és Massinissa, akiknek a hűségére számítok ugyan, de hűtlenségük ellen is bebiztosítom magam. (8) A háború folyamán fény fog derülni sok mindenre, amit most a távolból még nem látunk tisztán. Ugy illik egy férfihoz, egy hadvezérhez, hogy ne szalassza el a kínálkozó szerencsés alkalmat, és beleillessze terveibe mindazt, amivel a véletlen megajándékozta. (9) Az lesz az ellenfelem, Quintus Fabius, akit te is nekem szánsz: Hannibal. De inkább én vonszolom oda őt, semhogy ő tartson itt vissza engem. Saját földjén kényszerítem őt harcra, és méltóbb díja lesz a győzelemnek Karthágó, mint holmi félig lerombolt bruttius falvak. (10) De hogy addig is, amíg átkelek, seregemet kihajózom Afrikában, és megindulok Karthágó ellen, itthon az állam valami kárt ne szenvedjen — lásd be, Ouintus Fabius, milyen sértő volna azt állítani, hogy amit te meg tudtál tenni, amikor Hannibal győztesen cikázott ide-oda Itáliában, (11) azt most, amikor ereje már megrendült és jóformán megtört, nem lenne képes megtenni Publius Licinius consul, ez a rendkívül bátor férfi, aki csak azért nem került szóba a távoli provincia kisorsolásánál, mert mint pontifex maximus nem hiányozhat a szent áldozatokról. (12) Herculesre, ha az általam javasolt módon nem tudnánk gyorsabban befejezni a háborút, még akkor is erre kötelez a római nép méltósága és a külföldi népek és királyok körében élvezett hírneve. (13) Be kell bizonyítanunk, hogy nemcsak Itália védelmére van elég bátorságunk, de ahhoz is, hogy megtámadjuk Afrikát. Nem terjedhet el rólunk az a hiedelem, hogy amire Hannibal vállalkozott, azt egyetlen római vezér sem meri megtenni, és hogy míg az előző pun háborúban, amikor Sziciliáért folyt a harc, seregeink és hajóhadunk szüntelen támadásokat intéztek Afrika ellen, most, amikor Itália a tét, Afrikát nem háborgatja senki. (14) Legyen végre nyugalma a sokat szenvedett Itáliának; égjen-pusztuljon inkább Afrika! (15) Inkább Karthágó kapuit fenyegesse a római tábor, ne mi legyünk kénytelenek az ellenség sáncait ismét ott látni falaink előtt! Afrika legyen a színtere a háború utolsó felvonásának, költözzön át oda mindaz, ami 14 éven át ránk zúdult: a rémület, a menekülés, a földek feldúlása, a szövetségesek elpártolása és a háborúval járó minden szenvedés! (16) Ami az állam sorsát, az előttünk álló háborút és a szóban forgó provinciákat illeti, minderről elég ennyi. (17) Abból viszont hosszadalmas és nem ide tartozó beszédet tudnék kerekiteni, ha, amiként Quintus Fabius leszélta az én hispániai tevékenységemet, én is gúny tárgyává akarnám tenni az ő dicsőségét, 468