OCR Output

méltóságukat és ügyük igazságát? De még ha minden tekintetben ti lettetek
volna is fölényben, fegyvert fogtatok volna saját hazátok és polgártársaitok ellen?
Azt akartátok volna, hogy Afrika uralkodjon Itália fölött, és Karthágó paran¬
csoljon Rómának? Mivel szolgált rá erre hazátok?

29.

(1) Coriolanust egykor az igazságtalan ítélet, majd a szomorú és méltatlan
számkivetés késztette arra, hogy megostromolja saját szülővárosát;" de emberi
kötelességtudása végül mégis visszatartotta a hazagyilkosságtól. Benneteket
miféle bosszúvágy, miféle sérelem tüzelt? (2) Az, hogy fővezéretek betegsége
miatt a zsold kifizetése néhány napot késett, elég ok volt arra, hogy háborút
üzenjetek hazátoknak, hogy a római néptől az ilergesekhez pártoljatok, hogy
áthágjatok minden isteni és emberi törvényt? (3) Elment az eszetek, katonák;
az én testem talán nem is volt annyira beteg, mint a ti elmétek. (4) Borzadok
elősorolni, hogy mit hittek, mit reméltek, mit kívántak ezek az emberek; töröl¬
je el mindezt a feledés, ha lehet, vagy ha nem, legalább a hallgatás borítsa ho¬
mályba!

(5) Ha beszédemet keménynek és durvának tartjátok, elismerem, az volt — de
szerintetek a ti tetteitek mennyivel voltak durvábbak, mint az én szavaim? Én
persze tűrjem el, amit csináltatok, de ti még azt sem bírjátok nyugodtan elvisel¬
ni, ha mindezt a fejetekre olvassák? De már erre sem akarok több szemrehányást
vesztegetni. (6) Bárcsak olyan könnyen elfelednétek mindezt, mint én fogom!
(7) Ezért, ami egész közösségeteket illeti, épp elég büntetésnek tekintem, ha
megbántátok eltévelyedéseteket. A calesi Albiusnak, az umber Atriusnak és a
gyalázatos lázadás többi szervezőjének azonban a vérével kell lakolnia azért,
amit elkövetett. (8) Ha észhez tértetek, az ő kivégzésük nemhogy nem fájdalmas,
de örvendetes látvány lesz számotokra, hiszen nem másnak, hanem nektek ár¬
tottak a legtöbbet."

(9) Alighogy befejezte beszédét, a terv szerint mindenféle rettenetes látvány
és zaj egyszerre zúdult a katonákra. (10) A gyűlést körülálló katonák kardjukkal
csapkodni kezdték pajzsukat. Hallani lehetett a kikiáltó hangját, amint felolvas¬
sa azoknak a nevét, akiket a haditanács elítélt. (11) Ezeket meztelenül odahur¬
colták középre, és közben előhoztak mindent, ami a kivégzéshez kell. Cölöphöz
kötözve megvesszőzték, majd bárddal lefejezték őket. A jelenlévőket annyira
megbénította a félelem, hogy egy dacos szót, de még egy sóhajt sem hallattak a
kegyetlen büntetés ellen.

1 Vo. II. 34-40.

448