21.
(1) Ezután Scipio elküldte Marciust, hogy végleges meghódolásra kényszerítse
a még teljesen le nem győzött barbárokat. O maga visszatert Uj-Karthägöba,
hogy beváltsa az isteneknek tett fogadalmait, és megrendezze a gladiátorjáté¬
kokat, amelyeket apja és nagybátyja halálára való megemlékezésül készített elő.
(2) Ezen a gladiátorbemutatón nem vásáron vett rabszolgák és vérüket pénzért
áruló szabadok szerepeltek, akik közül a gladiátoriskolák vezetői szokták besze¬
rezni az emberanyagot, hanem a résztvevők mind önként és ellenszolgáltatás
nélkül vállalkoztak a küzdelemre. (3) Egyeseket a fejedelmek küldtek, hogy
megmutassák népük vele született bátorságát; (4) mások saját elhatározásukból
jelentkeztek, hogy megküzdjenek Scipio kedvéért, megint mások kivagyiságból
hívták ki ellenfeleiket vagy fogadták el a kihívást. (5) Voltak olyanok is, akik
nem tudták vagy nem akarták ellentéteiket döntőbíráskodás útján elintézni, ezért
úgy határoztak, döntsön köztük a fegyver, és megállapodtak, hogy vitájuk tárgya
a győztesé lesz. Ezek nem is alacsony származású, hanem hírneves, előkelő
emberek voltak: (6) két unokatestvér, Corbis és Orsua, akik az Ibes! nevű város
uralmáért vetekedtek, és kijelentették, hogy vitájukat fegyverrel döntik el. (7)
Corbis volt az idősebb, de utoljára Orsua apja uralkodott a városban, aki az
uralmat bátyjától vette át annak halála után.
(8) Amikor Scipio le akarta csillapítani haragjukat, és felajánlotta, hogy dön¬
tőbíráskodik ügyükben, mindketten kijelentették, hogy ők még közös rokonaik
döntőbíráskodásából sem kértek, és egyetlen istent vagy embert sem fogadnak
el bírájukként, egyedül Marsot. (9) Az idősebb testi erejében bízott, az ifjabbik
fiatalságában, és inkább akartak elesni a párviadalban, semhogy alá legyenek
vetve a másik uralmának. Miután veszett dühüket nem lehetett megfékezni,
egyedülálló látványosságul szolgáltak a hadseregnek, egyben azt is bizonyítva,
milyen szörnyű csapás a halandók között a hatalomvágy. (10) Végül az idősebb
gyakorlott és ravasz fegyverforgató lévén könnyű diadalt aratott az ifjabb nyers
ereje fölött.
A gladiátorjátékok mellett megrendezték a temetési játékokat is, ahogy a
provincia lehetőségei és a tábori körülmények engedték.