vezért meghívta magához, és ha már egyszer egy fedél alatt, ugyanazoknak a
házi isteneknek a színe előtt hozta őket össze a véletlen, megpróbált tárgyalást
szervezni közöttük, hogy rendezhessék a vitás kérdéseket. (3) Scipio azonban
elutasította, mondván: közte és a karthágói között nincs személyes ellentét, amit
beszélgetéssel kellene megoldani, állami ügyben pedig semmiről sem tárgyalhat
az ellenséggel a senafus felhatalmazása nélkül. (4) Mivel azonban a király egyre
ostromolta, hogy legalább vegyen részt nála a lakomán Hasdruballal együtt —
nehogy egyik vendége kívül rekedjen az asztaltársaságon —, ezt a kérését nem
utasította vissza. Együtt vacsoráztak a királynál, (5) és mivel Syphax így látta
jónak, Scipio és Hasdrubal ugyanazon a kereveten foglalt helyet. (6) Scipio
kedélyes ember volt, és minden helyzetben természetesen feltalálta magát. Így
aztán olyan jól elbeszélgetett mindenkivel, hogy nemcsak a római szokásokat
nem ismerő, barbár Syphaxot nyerte meg magának, hanem még a legádázabb
ellenséget is. (7) Hasdrubal ezután többször ki is jelentette: Most, hogy szemé¬
lyesen is találkozott Scipióval, még jobban csodálja, mint haditettei alapján. (8)
Ez az ember olyan művészi szinten ért mások megnyeréséhez, hogy Syphax és
birodalma kétségkívül máris a rómaiak befolyása alá került. (9) Ezért a karthá¬
góiaknak nem azon kellene törniük a fejüket, hogyan veszíthették el Hispániát,
hanem azon, hogyan tarthatnák meg Afrikát. (10) Ez a nagy római hadvezér
otthagyta hadseregeit és frissen meghódított provinciáját, két hajóval átkelt
Afrikába, az ellenséges földre, és Syphax kezébe adta az életét, holott annak
becsületességében korántsem lehetett biztos — vagyis nyilván nem csupán kel¬
lemes hajókirándulást akart tenni e kies partok mentén, hanem Afrikára fáj a
foga. (11) Régen forgatja már magában ezt a tervet, és nem is csinál titkot be¬
lőle, hogy ha Hannibal Itáliában hadakozik, akkor Scipiónak Afrikában volna
a helye.
(12) Scipio, miután megkötötte a szerződést Syphaxszal, elutazott Afrikából.
A nyílt tengeren kiszámíthatatlan és többnyire viharos szelek hányták-vetették,
így csak a negyedik napon ért el Új-Karthágó kikötőjébe.