Oldal 432 [432]
OCR
ellenfeleiktől; viszont azt sem merték megkockáztatni, hogy szétváljanak és a szárnyakon küzdők segítségére siessenek, nehogy megnyissák a centrumot a szemből közeledő ellenség előtt. (20) A pun szárnyakat két oldalról is szorongatták: a római lovasság, a könnyűfegyverzetűek és a velesek a harapófogót bezárva az oldalukba kerültek, a cojorsok meg szemből támadták őket, hogy elvágják a szárnyakat az arcvonal többi részétől. 15. (1) A küzdelem minden szempontból egyenlőtlenül alakult, de főleg azért, mert a baleáriak és a hispán újoncok csapatai kerültek szembe a római és latin katonákkal. (2) Ahogy telt a nap, Hasdrubal seregének az ereje is egyre inkább fogyott, minthogy hajnalban váratlanul érte őket a támadás, és hanyatt-homlok kellett kivonulniuk az ütközetre, úgyhogy még enni sem maradt idejük. (3) Scipio épp ezért húzta az időt az elején, hogy minél később kerüljön sor magára az összecsapásra: gyalogos csapatai csak a hetedik órában csaptak össze a szárnyakon, (4) a centrumig pedig még ennél is jóval később jutott el a küzdelem. Így azok addig álldogáltak ott pajzsukra támaszkodva, amíg a déli nap izzó sugarai, a teljes fegyverzetben való várakozás, az éhség és a szomjúság már kellőképp elcsigázta őket, mire megütköztek az ellenséggel. (5) Ráadásul még az elefántok is megvadultak a lovasok, velesek és könnyűfegyverzetűek küzdelmének kavargásától, és a szárnyakról nekirohantak a csatasor közepének. (6) Így aztán a testben-lélekben kimerült csapatok hátrálni kezdtek, de a harci alakzatot megtartották, mintha vezérük parancsára vonulna vissza a teljes arcvonal. (7) Csakhogy a győztesek, mihelyt látták, hogy a csata döntő fordulathoz érkezett, még hevesebben támadtak minden oldalról, és rohamaikat nem lehetett egykönnyen feltartóztatni. (8) Így aztán Hasdrubal hiába igyekezett útját állni hátráló katonáinak, hogy visszatartsa őket, hiába kiabálta, hogy a hátuk mögött dombok emelkednek, amelyek biztos menedéket nyújtanak, ha rendezetten vonulnak vissza. (9) A félelem legyőzte a vezér iránti tiszteletet, és miközben az ellenséghez legközelebb állók minduntalan meghátráltak, nemsokára mind sarkon fordultak, és fejvesztett menekülésbe fogtak. (10) A dombok lábánál először megállították a hadijelvényeket, és kezdték visszahívni az egységeikbe a katonákat, amíg a rómaiak tétováztak, hogy elinduljanak-e fölfelé a csatasoruk előtt emelkedő dombra. Amikor azonban meglátták, hogy a rómaiak megállíthatatlanul nyomulnak előre, újra rémült futásnak eredtek, és meg sem álltak a táborukig. (11) A rómaiak már nem voltak messze a sáncoktól, és azzal a lendülettel el is foglalták volna a tábort, ha a perzselő napsütést — amilyen általában az esőtől terhes felhők közül sugárzik — fel nem váltja egy olyan roppant zápor, hogy a győztesek is csak üggyel-bajjal tudtak visszajutni táborukba. Jó néhány 431
