2.
(1) Marcellus egyáltalán nem ijedt meg ettől a nagy vereségtől. Levélben jelen¬
tette a senafusnak, hogy Herdoneánál a sereg vezérével együtt elpusztult; (2) ő
azonban, aki a cannaei csata után egyszer már megzabolázta a győzelmétől elbi¬
zakodott Hannibalt,! rögtön indul is ellene, úgyhogy az nem fog sokáig örülni.
(3) Rómában nagy volt a gyász a történtek miatt, de éppen ilyen nagy aggo¬
dalommal néztek a jövő elé is. (4) A consul Samniumból Lucaniába vonult, és
Numistrónál ütötte fel táborát, sík területen, látótávolságban Hannibaltól, míg
a punok egy dombot tartottak megszállva. (5) Azzal is kimutatta magabiztos¬
ságát, hogy elsőnek sorakozott fel ütközetre. Hannibal sem tért ki a csata elől,
amikor látta, hogy a hadijelvényeket előhozzák a táborból. Csatarendjüket azon¬
ban úgy állították fel, hogy a punok jobbszárnya felért a domboldalra, a római
balszárny pedig a városra támaszkodott. (6) A római vezér az I. légiót és a jobb
szövetséges alát, Hannibal a hispán katonákat és a baleári parittyásokat vetette
be, majd az ütközet megkezdése után az elefántokat is. (7) Hosszú ideig küz¬
döttek, anélkül hogy bármelyikük fölénybe került volna. Mivel a küzdelem a
harmadik órától éjszakáig tartott, az első vonalak kimerültek a harcban, így az
I. légiót a III., a jobb szövetséges alat a bal váltotta fel, és az ellenségnél is friss
erők vették át a harcot a fáradtaktól. (8) A pihent katonák új lelkesedése egy¬
szeriben kegyetlen új viadallá lobbantotta a már lankadó küzdelmet; amikor
azonban a küzdőket az éjszaka elválasztotta, még mindig bizonytalan volt, ki a
győztes.
(9) Másnap a rómaiak napkeltétől késő délutánig csatarendben várakoztak,
de amikor egy szál ellenség sem vonult ki ellenük, szép nyugodtan összeszedték
a fegyverzsákmányt, és egy halomba gyűjtötték, majd elhamvasztották halotta¬
ikat. (10) Hannibal a következő éjjel csendben felszedte a táborát, és elvonult
Apuliába. Marcellus, amikor reggel kiderült, hogy az ellenség elmenekült, sebe¬
sültjeit Lucius Furius Purpurio katonai éribunus parancsnoksága alatt csekély
védősereggel Numistróban hagyta, és sietve a punok üldözésére indult. (11)
Venusiánál utol is érte őket. Itt néhány napig csak előcsatározások zajlottak az
előőrsök vonala előtt; ezek nem túl jelentős, de annál zajosabb összecsapások
voltak a lovasság és gyalogság között vegyesen, amelyekben majdnem mindig a