hogy Rómába jöttek panaszt tenni ellene? Jobban járna az a szerencsétlen sziget,
ha az Etna tűzárja borítaná el, vagy elnyelné a tenger, mint így, hogy kiszolgál¬
tatják ellensége bosszúszomjának.
(5) A szicíliaiak panasza először az előkelők házaiban járt körbe, és sokszor
szóba került beszélgetéseik során is, amelyeknek részben a szicíliaiak sorsán
érzett szánalom, részben a Marcellus iránti irigység adott tápot, és végül eljutott
a senatus elé is. (6) Egyesek azt követelték a consu/októl, hogy vessék fel a sena¬
zusban hadszíntereik kicserélésének kérdését. Marcellus kijelentette: Ha a senazus
már meghallgatta volna a sziciliaiakat, akkor talán őneki is más lenne a vélemé¬
nye, (7) de így — nehogy bárki azt állíthassa, hogy ezek az emberek félelmükben
nem adnak őszintén hangot panaszaiknak az ellen, akinek hamarosan a hatalma
alá kerülnek — készen áll a cserére, ha tiszttársának sincs ellene kifogása. (8) Azt
keri azonban a senatustöl, hogy ne ítéljen előre, mert már az is méltánytalanság
lett volna, ha a sorsolás mellőzésével tiszttársának engedik át a hadszíntér meg¬
választásának jogát — mennyivel nagyobb jogtalanság, sőt sértés volna, ha a
másiknak adnák azt a hadszínteret, amelyet a sorsolás neki juttatott!
(9) Ezért a senazus inkább csak kinyilvánította véleményét, de nem hozott
hivatalos döntést, majd az ülés feloszlott. A consulok tehát saját döntésükből
cserélték ki hadszíntereiket. Így sodorta Marcellust a végzet Hannibal felé, (10)
hogy akivel szemben ő szerezte meg először a veretlenség dicsőségét a vereségek
sorozata után," most, éppen amikor kedvezőre fordult a katonai helyzet, annak
a dicsőségét gyarapítva utolsónak essen el? a római hadvezérek közül.
30.
(1) Miután megtörtént a hadszínterek cseréje, a senatus elé vezették a sziciliai¬
akat. Ezek hosszasan beszéltek Hierón királynak a rómaiak iránt tanúsított
töretlen hűségéről, amelyet egész államuk érdemének igyekeztek feltüntetni. (2)
Türannoszaikat - mondtäk -—, Hierónümoszt, majd később Hippokratészt és
Epiküdészt több okból is gyűlölték, de főképpen azért, mert miattuk kellett a
rómaiaktól Hannibalhoz pártolniuk. Ezért is ölték meg Hierónümoszt az ifjú¬
ság vezetői jóformán állami határozat alapján," (3) és ezért tervezett merényle¬
tet 70 előkelő igú Epiküdész és Hippokratész ellen. Ezek azonban Marcellus
késlekedésének áldozataivá váltak: mivel az seregével nem jelent meg a megbe¬
szélt időben Szürakuszai alatt, az ifjakat feljelentették, és a fürannoszok mindet
! Livius a Nola melletti ütközetre céloz, ahol Hannibal először nem győzött a rómaiak
ellen (XXXIII. 16. 16).
2 Vö. XXVII. 27.
3 XXIV. 7. 1-7.