OCR Output

korábban Titus Otacilius parancsnoksága alatt álló hajóhadat. (4) Átadták nekik
azt a két hadsereget — összesen négy légiót —, amelyek Etruriában és Galliában
tartózkodtak. Úgy határoztak, az előző évben a Várost védő két légiót Etruriá¬
ba, a másik kettőt pedig, amelyek Sulpicius consu/ vezetese alatt álltak, Galliába
irányítják át. (5) Galliának és az ottani légióknak az élére az Itáliában harcoló
consulnak kellett vezetőt kineveznie, (6) Etruriába pedig Gaius Calpurniust
küldték, akinek fővezéri megbízatását praezori tisztsége lejárta után egy évvel
meghosszabbították. Ouintus Fulvius Flaccus, akinek megbízatását szintén
meghosszabbították egy évvel, Capuát kapta működési területéül, (7) de utasí¬
tották, hogy csökkentse a seregében szolgáló polgárok és szövetségesek létszámát:
a két légiót egyetlen, 5000 gyalogosból és 300 lovasból álló légióvá vonja össze,
(8) legrégebb óta szolgáló katonáit elbocsátva, a szövetségesekből pedig 7000 gya¬
logost és 300 lovast tartson meg, és közülük is az öreg katonákat bocsássa el,
szolgálati éveiket figyelembe véve. (9) Gnaeus Fulvius Centumalus, az előző évi
consul helyzetén nem változtattak: ismét Apuliát kapta meg eddigi hadseregével,
csak fővezéri megbízatását hosszabbították meg egy évvel. Liszttársát, Publius
Sulpiciust utasították, hogy bocsássa el egész seregét a hajóslegénység kivételé¬
vel. (10) Marcus Corneliusnak Szicíliában szintén el kellett bocsátania hadse¬
regét, mihelyt a consul a provinciaba érkezik. (11) Lucius Cincius praetor a
mintegy két légiót kitevő cannaei hadsereget kapta meg, hogy ezzel tartsa meg
Sziciliät. (12) Szardiniän Publius Manlius Vulso praetor ugyancsak két légiôt
kapott, amelyeknek előző évben ugyanebben a provinciában Lucius Cornelius
Lentulus volt a parancsnoka. (13) Elrendelték, hogy a consulok a városi légiók
sorozásakor hagyják ki mindazokat, akik Marcus Claudius Marcellus, Marcus
Valerius Laevinus vagy Ouintus Fulvius Flaccus seregében szolgáltak, és hogy
ebben az évben a római légiók száma ne legyen több 21-nél.

29.

(1) Miután a senazus meghozta ezeket a határozatokat, a consulok kisorsolták
egymás között a működési területeket. Marcellusnak Szicília és a hajóhad jutott,
Laevinusnak pedig Itália és a Hannibal elleni háború. (2) A sorsolás eredménye
— mintha Szürakuszait ismét elfoglalták volna — annyira lesújtotta a szicíliaiakat,
akik az eredményre várva ott álltak látótávolságban a consuloktöl, hogy jajgatä¬
sukkal, siránkozásukkal azonnal magukra vonták az emberek figyelmét, akik
később is gyakran emlegették őket. (3) Gyászruhában járták ugyanis sorra a
senatorok házait, és fogadkoztak, hogy ha Marcellus megint visszatér hozzájuk
katonai hatalommal a kezében, ők végleg otthagyják nemcsak szülővárosaikat,
de egész Szicíliát. (4) Már korábban is engesztelhetetlen ellenségük volt — mond¬
ták -, bár nem szolgáltak rá; vajon mi jót várhatnak tőle most, amikor tudja,

322