OCR Output

a rémült menekülést a praetor kezdte, (6) ő hagyta cserben katonáit, akik aztán
abban a meggyőződésben, hogy vezérük félelme nem lehet alaptalan, maguk is
megfutottak. Erre olyan erővel lángolt fel ellene a harag, hogy az egybegyűlt
nép azt kezdte követelni, hogy főbenjáró bűn vádjával kezdjenek új eljárást el¬
lene. (7) Ujrakezdődött hát a per. Minthogy a vádló két ízben pénzbírságot, de
harmadszor már halálbüntetést kért, (8) Fulvius a népzridbunusokhoz fordult
segítségért. Ezek azonban kijelentették, hogy nem állnak az útjába tiszttársuk
eljárásának, mert annak ősi szokás szerint jogában áll, hogy a vádemelésben
tetszése szerint az írott törvényt vagy a hagyományos szokásokat vegye alapul,
és így kérjen a vádlott mint magánszemély ellen akár pénz-, akár halálbüntetést.
(9) Ekkor Sempronius kijelentette, hogy Gnaeus Fulvius ellen államellenes
bűncselekmény vádjával indít eljárást, és megkérte Gaius Calpurnius városi
praetort, hogy jelölje ki a népgyűlés napját."

(10) Ezután a vádlott más reménybe kapaszkodott: hátha jelen lehet a tár¬
gyaláson fivére, Ouintus Fulvius, akinek tekintélyét jócskán megnövelték tettei
és a remény, hogy hamarosan elfoglalja Capuat. (11) Amikor erre Quintus Fulvius
a senatushoz intézett, testvére életéért megható hangon könyörgő levelében
engedélyt kért, az atyák azt felelték, az állam érdeke nem engedi meg, hogy
Capua alöl eltävozzon. (12) Gnaeus Fulvius, minthogy már közeledett a nép¬
gyűlés napja, száműzetésbe vonult Targuiniibe. A köznép határozata száműze¬
téssel való büntetését jogosnak ismerte el.

4.

(1) Közben a háború teljes ereje Capua ellen fordult. Ennek ellenére több fi¬
gyelmet fordítottak az ostromzár fenntartására, mint magára az ostromra. A vá¬
rosban a rabszolgák és a köznép már nem bírták elviselni az éhséget, de a rend¬
kívül sűrűn felállított őrlánc miatt Hannibalhoz sem tudtak követeket küldeni.
(2) Ekkor akadt egy numida, aki vállalta, hogy kivisz egy levelet, és állta is a
szavát. Ejjel átjutott a római tábor kellős közepén, és ezzel a campaniaiakban
felkeltette a reményt, hogy amíg erejükből tart, meg kellene kísérelni a kitörést
minden irányban.

(3) Egyébként az újra és újra fellángoló összecsapások során a lovas ütköze¬
tekben rendszerint sikert értek el, míg gyalogosaik alulmaradtak. De a rómaiak
korántsem örültek annyira a győzelemnek, mint amennyire kedvüket szegte, ha
ez a körülzárt és szinte már legyűrt ellenség bármelyik fegyvernemben vereséget
mért rájuk. (4) Végül megtalálták a módját, milyen cselfogással pótolhatnák

! A főbenjáró ügyekben ítélkező comitia centuriatát csak a praezor hívhatta össze, a neprri¬
bunus nem.

292