31.
(1) Azzal, hogy katonáit visszatartotta, időt és alkalmat adott a menekülésre az
Akhradinában tartózkodó szökevényeknek, (2) és így a szürakuszaibeliek, végre
megszabadulva a félelemtől, megnyitották az Akhradina kapuit, és szószólókat
küldtek Marcellushoz: nem kértek semmi egyebet, csak azt, hogy kímélje meg
őket és gyermekeiket. (3) Marcellus haditanácsot hívott össze, amelybe bevon¬
ta a polgárviszályok folyamán száműzött szürakuszaibelieket is, akik a római
táborban tartózkodtak. (4) Ezután ezt a választ adta: Hierón 50 év alatt nem
tett több jó szolgálatot a római népnek, mint amennyi gonosztettet e néhány év
alatt elkövettek ellene azok, akik Szürakuszait hatalmukba kerítették. De ezek¬
ből a legtöbb a bűnösök fejére szállt vissza, és a szerződések megszegéséért saját
magukat büntették meg, sokkal súlyosabban, mint a római nép akarta. (5) O
már három éve ostromolja Szürakuszait, nem azért, hogy egy várost a római nép
rabszolgájává tegyen, hanem hogy ne tartsák azt rabságban szökevények és
zsoldosok vezérei. (6) Hogy mi az, amit a szürakuszaibeliek megtehettek volna,
arra jó példát mutattak azok a honfttársaik, akik a római sáncok mögé mene¬
kültek, vagy Moericus, a hispán parancsnok, aki átadta a rábízott őrhelyet, és
végül maguknak a szürakuszaibelieknek ez a megkésett, mégis bátor elhatáro¬
zása. (7) A Szürakuszai falai előtt szárazon és vízen átélt hosszas veszélyek és
fáradalmak neki messze nem hoznak annyi hasznot, mint amennyit a szüraku¬
szaibeliek nyerhettek volna."
(8) Ezután elküldtek egy guaeszort a Naszoszra egy csapattal, hogy vegye át
és őrizze a királyi kincseket. A városban a katonáknak szabad zsákmányolást
engedtek, őrszemeket állítva azoknak a hajléka elé, akik eddig a római táborban
tartózkodtak. (9) Mind a bosszúvágyra, mind a kapzsiságra sok kegyetlen pél¬
dával szolgáltak az események. Sőt feljegyezték, hogy az elfoglalt városban a
rémület és a városszerte fosztogató katonaság okozta hatalmas kavarodás köze¬
pette az egyik katona megölte a porba írt ábráin töprengő Arkhimédészt, nem
tudván, ki ő. (10) Azt mondják, Marcellust nagyon lesújtotta ez az eset, maga
gondoskodott a temetéséről, és felkutatta hozzátartozóit is, akiknek Arkhimédész
neve és emléke megbecsülést és védelmet biztosított.