OCR Output

szemközt szót váltani, elmondta neki, hogy odahaza már minden a római fegy¬
verek hatalmában volt, amikor eljött onnan (valóban nemrég érkezett Hispáni¬
ából). (3) Ha Moericus valami érdemleges cselekedetet hajtana végre — mondta
—, vezető szerepet kaphatna honfitársai között, akár a római seregben akar szol¬
gálni, akár vissza szeretne térni hazájába. Ellenben ha továbbra is jobban sze¬
retne ostromzár alatt maradni, milyen reményeket táplálhat, elvágva szárazföld¬
től és tengertől?

(4) Moericus elgondolkozott a szavain, és amikor az ostromlottak úgy dön¬
töttek, követeket küldenek Marcellushoz, elküldte velük a fivérét is. Ő az emlí¬
tett hispán közvetítésével négyszemközt találkozhatott Marcellusszal, és miután
szavát vette, és részletesen kidolgozták a tervet, visszatért az Akhradinába. (5)
Ekkor Moericus, hogy elterelje magáról az árulás gyanúját, kijelentette: Nem
helyesli, hogy állandóan követségek járkálnak ide-oda. Ne küldjenek és ne is
fogadjanak ezután senkit, és hogy még lelkiismeretesebben őrködjenek, osszák
fel a veszélyeztetett szakaszokat a parancsnokok között, és mindenki legyen
felelős a rábízott helyért. — (6) Javaslatával mindenki egyetértett. A felosztásnál
ő az Arethusza-forrástól a nagy kikötő bejáratáig terjedő területet kapta, és
gondoskodott róla, hogy ezt a rómaiak is megtudják. (7) Így aztán Marcellus
parancsára egy négyevezősoros éjszaka az Akhradinához vontatott egy fegyve¬
resekkel megrakott teherhajót; a katonákat az Arethusza-forrás közelében lévő
kapunál kellett partra tenni.! (8) Miután mindez a negyedik őrségváltás idején
lezajlott, és Moericus a partra szállt katonákat a megállapodás szerint beenged¬
te a kapun, Marcellus kora hajnalban teljes seregével olyan heves támadást in¬
dított az Akhradina falai ellen, (9) hogy nemcsak ennek védőseregét vonta oda,
de állásaikat elhagyva a Naszoszról is csapatostul rohantak oda a fegyveresek,
hogy elhárítsák a rohamot. (10) A nagy fejetlenséget kihasználva néhány köny¬
nyű járású hajó, amelyeket már előre felszereltek, kerülővel elhajózott a Naszoszig,
és ott fegyvereseket rakott partra. Ezek váratlanul megtámadták a részben őrség
nélkül maradt állásokat és az iménti kirohanás közben nyitva maradt kapukat,
és nem túl nagy küzdelem árán elfoglalták a Naszoszt, amelyet az őrség pánik¬
szerűen hagyott ott. (11) Itt bárki elszántabban állta a sarat, mint éppen a
szökevények, akik még saját bajtársaikban sem bíztak eléggé, így inkább elme¬
nekültek a csata sűrűjéből. (12) Amikor Marcellus értesült arról, hogy a Naszoszt
elfoglalták, az Akhradina egy körzete is hatalmukban van, Moericus pedig
csapatával együtt csatlakozott a rómaiakhoz, visszavonulót fúvatott, nehogy
széthordják a királyi kincseket — amelyeknek nagyobb volt a híre, mint ameny¬
nyi maradt belőlük.

! A ma is létező Arethusza-forrás valójában a Naszoszon található, nem az Akhradinában.

273