OCR
fegyveres lázadás gondolatával foglalkozik — mondta. — (11) Utódja, Ouintus Mucius az egészségtelen időjárás és ivóvíz miatt rögtön érkezésekor hosszadalmas, bár nem végzetes betegségbe esett, amely még sokáig megakadályozza abban, hogy a háború vezetésének terhét vállalja. (12) Az ott tartózkodó hadsereg ahhoz elég erős, hogy békeidőben biztosítsa a provinciát, de ahhoz már kevésbé, hogy a kitörni készülő háborúban helytálljon. — (13) Ezért az atyák úgy döntöttek, hogy Ouintus Fulvius Flaccus sorozzon be 5000 gyalogost és 400 lovast, ezt a légiót mielőbb dobja át Szardíniára, (14) és állítson az élükre egy általa kiválasztott, katonai hatalommal felruházott parancsnokot, aki Mucius felgyógyulásáig folytatja a háborút. (15) Titus Manlius Torguatusnak jutott a feladat, aki már kétszer volt consul," egyszer censor, és első consulsága idején ő igázta le a szárdokat. (16) Karthágóból nagyjából ugyanebben az időben indult el a hajóraj Szardínia felé, a , Kopasz" melléknevű Hasdrubal vezetésével. (17) Rettenetes vihar csapott le rájuk, és a Baleár-szigetekig sodorta őket, ahol partra vonták hajóikat javítás végett — ezeknek ugyanis nemcsak a vitorlázata, de a hajótest is megrongálódott —, és ezzel sok idöt elvesztegettek. 35. (1) Itáliában, ahol a cannaei csata után — mivel az egyik fél ereje megtört, (2) a másiknak a morálja hanyatlott le — alábbhagyott a háború lendülete, a campaniaiak saját szakállukra hatalmukba akarták keríteni Cumaet. Először a város lakóit próbálták fellázítani a rómaiak ellen, majd amikor ez nem sikerült, csellel akarták elfoglalni a várost. (3) A campaniaiak Hamaeban szokták megülni közös áldozati ünnepüket. A cumaebelieket értesítették, hogy jelen lesz a campaniai senatus is, és kérték, hogy a cumaei senazus is jelenjen meg itt, és tanácskozzák meg együtt, hogy a két népnek ugyanazok legyenek a barátai és ellenségei; (4) ők majd fegyveres őrséggel gondoskodnak arról, hogy se a rómaiak, se a punok ne veszélyeztethessék őket. A cumaebeliek, bár cselt gyanítottak, mindenbe beleegyeztek, úgy vélvén, hogy ezzel leplezhetik legjobban saját ravasz szándékukat. (5) Közben Tiberius Sempronius római consu/ Sinuessában, ahová a gyülekezőt meghirdette, megszemlélte a seregét, majd átkelve a Volturnus folyón, a Liternus mellett ütött tábort. (6) Minthogy itt nyugalomban telt az idő, katonáit sűrűn rendelte ki menetgyakorlatra, hogy az újoncok — mert az önkéntesek legnagyobb része az volt — megtanuljanak a hadijelvényekhez igazodni, és a csatasorban felismerjék saját egységüket. 1 Kr, e. 235-ben és 224-ben. 168