OCR Output

kialakult összecsapás a punok számára elég kedvezőtlenül végződött. (2) Mint¬
egy 1700-an estek el közülük, míg a rómaiak és a szövetségesek vesztesége nem
volt több 100 embernél. Amikor azonban a győztesek rendezetlenül az ellenség
nyomába eredtek, Paullus consu/ cseltől tartva visszaparancsolta őket — (3) aznap
ugyanis épp ő viselte a fővezéri tisztet, amelyet naponként váltakozva gyakorol¬
tak —, bár közben Varro hangosan méltatlankodott, hogy kiengedték a kezükből
az ellenséget, pedig ha most nem tétováznak, be is fejezhették volna a háborút.

(4) Hannibal nem vette különösképpen szívére ezt a vereséget, sőt inkább
örült, hogy sikerült , beetetni" a harciasabb consult és a katonákat, főként az
újoncokat. (5) Az ellenséges sereg helyzetét minden tekintetben éppen olyan
jól ismerte, mint a magáét; tudta, hogy eltérő természetű, viszálykodó vezérek
állnak a rómaiak élén, és hogy a seregben a katonák csaknem kétharmada újonc.
(6) Így hát úgy ítélve, hogy mind a hely, mind az idő alkalmas a cselvetésre, a
következő éjjel kivonult a táborából. Katonái otthagyták minden magán- és
közvagyonukat, és fegyvereiken kívül semmit nem vittek magukkal. (7) A kö¬
zeli hegyek mögött felállította seregét, gyalogosait bal felől, csatarendben, lova¬
sait jobb felől, a málhát pedig a köztük fekvő völgyön vonultatta át, (8) hogy
amíg az ellenséget leköti a punok által látszólag menekülésszerűen otthagyott
tábor kifosztása, ő lecsaphasson rá. (9) A táborban számos tüzet hagyott hátra,
hogy azt a látszatot keltse, mintha egérutat akarna nyerni a menekülésre, és
éppúgy, ahogy Fabiust csapta be az előző évben, most a consulokat akarnä a
tábori élet hamis látszatával rábírni, hogy ne mozduljanak helyükről.

42.

(1) Napkeltekor a rómaiak csodálkozva látták, hogy az ellenséges tábor elől
eltűntek az előőrsök. Ahogy közelebb merészkedtek, feltűnt nekik a szokatlan
némaság is. (2) Amikor aztán meggyőződtek róla, hogy üres a tábor, mindnyá¬
jan a consulok fővezéri sátrai elé tódultak, jelentve, hogy az ellenség olyan sietve
távozott, hogy még a sátrakat sem bontotta le, és hogy menekülését leplezze,
sok tábortüzet is égve hagyott maga után. (3) Kiáltozva követelni kezdték a
consuloktól, hogy adják ki a parancsot az indulásra, és vezessék őket az ellenség
után, majd a táborba, hogy kirabolják. (4) Az egyik consu/ úgy viselkedett, mint¬
ha egy volna a katonák tömegéből, Paullus viszont újra meg újra figyelmeztette
őket, hogy nagyon elővigyázatosnak és óvatosnak kell lenniük. Végül, amikor
már sem a lázongást, sem a lázongás vezérét nem tudta másképp megfékezni,
kiküldte felderítésre Marius Statilius parancsnokot és lucaniai lovaszurmáját. (5)
Az előrelovagolt a kapukhoz, majd megparancsolta társainak, hogy várják meg
az erődítményeken kívül, és két lovassal behatolt a sánc mögé. Mindent gondo¬
san megvizsgált, és visszatérve jelentette, hogy kétségtelenül cselről van szó: (6)

108