OCR Output

tök válasszon a éurmájából vagy manipulusából kilenc magához hasonló harcost.
Magon majd megmutatja, hol kell lesben állnotok. Az ellenségnek nincs szeme
az efféle hadicselekhez."

(4) Miután így 1000 lovassal és 1000 gyalogossal eléreküldte Magont, haj¬
nalban parancsot adott a numida lovasságnak, hogy keljenek át a Irebia folyón,
és az ellenséges táborkapuk előtt nyargalászva és dárdáikat az előőrsökre haji¬
gálva ingereljék ütközetre az ellenséget, majd harc közben lassan hátrálva csal¬
ják át őket a folyó innenső partjára. (5) Ezt a feladatot kapták a numidák. A többi
gyalogos és lovas csapat vezéreinek Hannibal meghagyta: utasítsák minden
katonájukat, hogy ebédeljenek meg, azután fegyverben és felnyergelt lovakkal
várják a jeladást.

(6) Semproniust a numidák addig háborgatták, míg először egész lovasságát
— amelyre különösen büszke volt —, majd 6000 gyalogost, végül, ahogy harci
láztól égve már előre elhatározta, egész seregét kivezényelte ellenük. (7) Epp a
téli napforduló ideje volt, havazott az Alpok és az Appenninek között elterülő
vidéken, ahol a folyók és mocsarak közelsége miatt eleve erős a hideg. (8) Rá¬
adásul a hirtelen riadóztatott emberek és lovak teste, minthogy előtte nem ettek,
és semmiféle védelmük nem volta hideg ellen, alaposan lehűlt, és valahányszor
meglegyintette őket a folyóparti szellő, annál jobban beléjük mart a kegyetlen
hideg. (9) Amikor pedig a menekülő numidákat követve belegázoltak a vízbe
— amely az éjszakai záportól megdagadt, így mellig ért —, de főként amikor ki¬
gázoltak belőle, mindnyájan úgy meggémberedtek, hogy a fegyverüket alig
tudták kézben tartani, de elcsigázta őket a fáradtság és az éhség is, hiszen már
délutánra járt az idő.

55.
(1) Közben Hannibal katonái a sátrak előtt tüzet raktak, manipulusonként olajat
adtak körbe, hogy tagjaik el ne gémberedjenek, és szép nyugodtan megebédeltek.
Így arra a hírre, hogy az ellenség átkelt a folyón, testben-lélekben frissen ragad¬
tak fegyvert és álltak csatarendbe. (2) Hannibal a hadijelvények előtt állította
fel a baleäriakat, a kônnyüfegyverzetüeket! — mintegy 8000 embert —, mögéjük
a nehézfegyverzetű gyalogságot, hadának magvát és főerejét. Körben a szárnya¬
kon 10 000 lovast helyezett el, és a két szárnyhoz osztotta az elefántokat is.

(3) Amikor a numidák váratlanul szembefordultak az őket rendezetlenül

üldöző lovassággal, a consul kürtjellel visszarendelte lovasait, majd a gyalogság
két oldalán állította fel őket. (4) Seregében 18 000 római volt és 20 000 latin

! Livius leírásában a baleáriak, akik általában parittyával küzdenek, összemosódnak a
dardavetékkel (iaculatores).

56