Oldal 50 [50]
mire összetalálkozott Hanniballal, aki szintén a környék felderítésére indult
lovasaival. (4) Először nem vették észre egymást, de azután a sok ember és ló
vonulása nyomán felkavarodó porfelhő jelezte, hogy ellenség közeledik. Mind¬
két menet megállt, és felfejlődött az ütközetre. (5) Scipio a dárdavetőket és a
gall lovasokat állította előre, a rómaiakat és a nagyobb harcértékű szövetséges
csapatokat pedig tartalékba helyezte. Hannibal a zablás lovasokat állította kö¬
zépre, a szárnyakat pedig a numidákkal erősítette meg. (6) Alig harsant fel a
csatakiáltás, a dárdavetők máris a tartalékhoz, a második vonalba menekültek.
Ezután a lovasok folytatták a harcot, amely egy ideig döntetlenre állt. Majd
mivel a lovakat zavarták a közéjük keveredő gyalogosok, sokan leestek a lovuk¬
ról, vagy pedig leugrottak, amikor látták, hogy bajtársaikat bekerítették, így a
küzdelem nagyrészt gyalogos ütközetté alakult át. (7) Végül a szárnyakon elhe¬
lyezett numidák kis kerülővel a rómaiak háta mögött tűntek fel. A rómaiak
megrémültek, és félelmüket fokozta a consuw/ sebesülése és veszedelme, amelyet
még alig felserdült fiának beavatkozása hárított el. (8) (Ezt az ifjút fogja majd
övezni a háború befejezésének dicsősége, és ő nyeri majd el a Hannibal és a
punok fölött aratott fényes győzelemért az Africanus nevet.) (9) Elsősorban a
dárdavetők menekültek fejvesztve, akiket a numidák elsőként támadtak meg.
A többi lovas azonban zárt alakzatban fogta közre a consult, nemcsak pajzsukkal,
de testükkel is oltalmazták, és rendezett, nyugodt visszavonulással vitték vissza
táborukba. (10) Coelius szerint egy ligur rabszolgát illet a dicsőség a consul
megmentéséért. Én szívesebben hiszem úgy, hogy a fia mentette meg, hiszen
ezt állítja a történetírók többsége, és így gyökeresedett meg a köztudatban.
47.
(1) Ez volt az első ütközet Hanniballal. Már most világosan megmutatkozott,
hogy a punok jobb lovassággal rendelkeznek, és ezért az olyan tágas síkságok,
mint a Pó és az Alpok közötti területek, nem előnyös csataterek a rómaiak szá¬
mára. (2) Így hát a consul a következő éjjel parancsot adott a katonáinak, hogy
néma csendben szedelődzködjenek, felszedte a tabort a Ticinus mellél, és gyors
menetben a Póhoz vonult, hogy mielőtt még az ellenség üldözőbe venné, a folyón
felvert, még meglévő hajóhídon felfordulás nélkül vezethesse át seregét. (3) Mire
Hannibal biztos hírt kapott arról, hogy elvonultak a Ticinustól, ők már el is érték
Placentiát. Hannibal azért elfogott mintegy 600 embert a Pó túlsó oldalán mara¬
dottak közül, akik épp a hajóhidat bontották ráérősen. Ám a hídon már nem
tudott átjutni, mert amikor a két végén eloldották, az egészet elsodorta a folyó."
! Polübiosz (III. 66. 3-4) szerint ezek az események nem a Pónál, hanem a Ticinusnál
történtek.
49