Oldal 39 [39]
34.
(1) Ezután Hannibal egy másik nép területére ért, ahol más hegyi népekhez
képest elég nagy volt a népsűrűség. Itt nem nyílt háború várt rá, hanem majdnem
saját eszközeivel, ravaszsággal és cselvetéssel ejtették csapdába. (2) Az erődök
idős vezetői járultak elé szószólókként, és kijelentették: Okultak a más kárán,
ezért inkább a punok barátságát, mint erejét akarják megtapasztalni. (3) Ezért
készséggel fogják teljesíteni parancsait; fogadjon el tőlük élelmet, kalauzokat és
ígéretük zálogaképpen túszokat is. — (4) Hannibal úgy vélte, nem bízhat bennük
vakon, de el sem zavarhatja őket, nehogy a visszautasítás miatt váljanak nyílt
ellenségeivé, ezért szívélyesen válaszolt nekik. Elfogadta a felajánlott túszokat,
felhasználta az útra odahordott élelmet, de a vezetőket rendezett menetben
követte a sereg, nem úgy, mintha baráti területen járnának. (5) A menet élén az
elefántok és a lovasok haladtak, ő maga a gyalogság főerejével vonult mögöttük,
és közben aggályos gonddal figyelt mindenfelé. (6) Amikor egy szűkebb útsza¬
kaszhoz értek, amely fölé egyik oldalról egy hegygerinc tornyosult, a barbárok
mindenfelől kirontottak leshelyeikről, egyaránt támadtak szemből, hátulról,
távolról, közelről, roppant sziklákat gördítettek a menetre. (7) A legnagyobb
sokaság hátulról szorongatta őket. Amikor a gyalogság csatasora ellenük fordult,
nyilvánvalóvá vált, hogy ha a punok nem biztosítják erős hátvéddel a menetet,
súlyos vereséget szenvedtek volna ebben a szurdokban. (8) Még így is a pusztu¬
lás szélére jutottak. Miközben ugyanis Hannibal halogatta a bevonulást a szo¬
rosba, hiszen míg ő maga a lovasságot fedezte, a gyalogságot hátulról nem védte
semmi, (9) a hegylakók az ösvényeken oldalról érkező támadásaikkal kettévág¬
ták a menetet, és megszállták az utat úgy, hogy Hannibal egy éjszakát lovassá¬
gától és a málhától elszakítva töltött.
35.
(1) Másnap, amikor alábbhagyott a barbárok igyekezete a menetoszlop szétvá¬
lasztására, egyesült a sereg, és Hannibal, ha nem is veszteség nélkül — bár inkább
állatok, mint emberek pusztultak —, de kijutott a szurdokból. (2) Ettől kezdve a
hegylakók most már kevesebben és inkább rablók, mintsem hadviselők módjá¬
ra csaptak rá hol az elő-, hol a hátvédre, ha a terepviszonyok vagy egyes előre¬
siető vagy elmaradozó csapatok erre lehetőséget adtak. (3) Az elefántokat a szűk
és meredek utakon csak üggyel-bajjal lehetett hajtani, de amerre csak elhaladtak,
elriasztották a seregtől az ellenséget, mert az nem mert a sosem látott állatok
közelébe menni.
(4) A kilencedik napon felértek az Alpok gerincére, többnyire úttalan utakon,
sok bolyongás után, aminek hol a vezetők csalárdsága volt az oka, hol pedig
éppen az, hogy nem bíztak bennük, inkább maguk próbálták kikövetkeztetni az
38