Oldal 11 [11]
OCR
átvételére. (3) Ezzel szemben Hanno, az ellenpárt vezére így nyilatkozott: ,Egyfelől méltányosnak tartom Hasdrubal kívánságát, másfelől úgy vélem, nem szabad teljesítenünk." (4) Mindnyájan elámultak a kétértelmű véleménynyilvánításon, és kíváncsian várták a folytatást. O pedig így beszélt: , Hasdrubal úgy gondolja, hogy az ifjúi bájt, amellyel annak idején ő szerzett örömet Hannibal apjának, most teljes joggal élvezheti annak fiában. Hozzánk azonban teljességgel méltatlan, hogy ifjainkat a hadtudomány elsajátítása helyett a hadvezérek vágyainak kielégítésére szoktassuk. (5) Vagy netán attól tartunk, hogy Hamilkar fia túl későn fogja megismerni a korlátlan hatalmat és apja királyságának ragyogását, és hogy nem szolgálhatjuk elég korán annak a királynak a fiát, aki a mi seregeinket mint valami örökséget hagyta a vejére? (6) En úgy gondolom, itthon kell tartanunk ezt az ifjút, a törvényeknek és a tisztségviselőknek alávetve, és meg kell tanítanunk a többiekkel egyenlő jogok szerint élni, nehogy egykor még óriási tűzvész támadjon e parányi szikrából." 4. (1) Csak néhányan álltak Hanno javaslata mellé, épp a legderekabbak, de mint általában, a többség most is leszavazta a derekabbakat. Hannibalt elküldték Hispániába, és alighogy megérkezett, máris magára vonta az egész hadsereg figyelmét. (2) Az öreg katonák azt hitték, hogy Hamilkar tért vissza közéjük megifjodva: ugyanazt az életerőt fedezték fel az arcán, ugyanazt az erélyt a tekintetében, az ő arcát vonásaiban. De csakhamar elérte, hogy népszerűségének megszerzésében apja nevének lett a legkisebb szerepe. (3) Soha nem volt még alkalmasabb ugyanaz az egyéniség a legellentétesebb feladatokra: a parancsolásra és az engedelmességre; így nem egykönnyen lehetett volna eldönteni, vajon a fővezér vagy a sereg kedvelte-e jobban. (4) Hasdrubal sem szívesen bízta másra a bátorságot és határozottságot kívánó hadműveletek vezetését, és a katonák sem voltak magabiztosabbak és merészebbek senki más vezetése alatt. (5) A legnagyobb vakmerőséggel vállalta el a veszélyes feladatokat, és a veszélyben a legnagyobb lélekjelenlétet tanúsította. A fáradtság nem tudta kimeríteni testét, sem lelkierejét legyőzni. (6) Egyformán tűrte a hőséget és a hideget, az evés-ivás mértékét pedig a természetes szükséglet, nem az élvezetvágy szabta meg számára. Az ébrenlétre és alvásra nem tartott fenn külön időt sem nappal, sem éjszaka: (7) azt az időt fordította pihenésre, amely feladatainak elvégzése után megmaradt, és meg sem próbált puha fekhellyel, csenddel megfelelő körülményeket teremteni hozzá. Gyakran látták többen is, amint egy katonaköpennyel betakarózva aludt a kapuőrségek és előőrsök között, a puszta földön. (8) Ruházatával nem tűnt ki kortársai közül, annál inkább figyelemre10
