Oldal 11 [11]
átvételére. (3) Ezzel szemben Hanno, az ellenpárt vezére így nyilatkozott: ,Egy¬
felől méltányosnak tartom Hasdrubal kívánságát, másfelől úgy vélem, nem
szabad teljesítenünk."
(4) Mindnyájan elámultak a kétértelmű véleménynyilvánításon, és kíváncsian
várták a folytatást. O pedig így beszélt: , Hasdrubal úgy gondolja, hogy az ifjúi
bájt, amellyel annak idején ő szerzett örömet Hannibal apjának, most teljes
joggal élvezheti annak fiában. Hozzánk azonban teljességgel méltatlan, hogy
ifjainkat a hadtudomány elsajátítása helyett a hadvezérek vágyainak kielégíté¬
sére szoktassuk. (5) Vagy netán attól tartunk, hogy Hamilkar fia túl későn fogja
megismerni a korlátlan hatalmat és apja királyságának ragyogását, és hogy nem
szolgálhatjuk elég korán annak a királynak a fiát, aki a mi seregeinket mint
valami örökséget hagyta a vejére? (6) En úgy gondolom, itthon kell tartanunk
ezt az ifjút, a törvényeknek és a tisztségviselőknek alávetve, és meg kell tanítanunk
a többiekkel egyenlő jogok szerint élni, nehogy egykor még óriási tűzvész tá¬
madjon e parányi szikrából."
4.
(1) Csak néhányan álltak Hanno javaslata mellé, épp a legderekabbak, de mint
általában, a többség most is leszavazta a derekabbakat.
Hannibalt elküldték Hispániába, és alighogy megérkezett, máris magára vonta
az egész hadsereg figyelmét. (2) Az öreg katonák azt hitték, hogy Hamilkar tért
vissza közéjük megifjodva: ugyanazt az életerőt fedezték fel az arcán, ugyanazt
az erélyt a tekintetében, az ő arcát vonásaiban. De csakhamar elérte, hogy nép¬
szerűségének megszerzésében apja nevének lett a legkisebb szerepe. (3) Soha
nem volt még alkalmasabb ugyanaz az egyéniség a legellentétesebb feladatokra:
a parancsolásra és az engedelmességre; így nem egykönnyen lehetett volna el¬
dönteni, vajon a fővezér vagy a sereg kedvelte-e jobban. (4) Hasdrubal sem
szívesen bízta másra a bátorságot és határozottságot kívánó hadműveletek ve¬
zetését, és a katonák sem voltak magabiztosabbak és merészebbek senki más
vezetése alatt. (5) A legnagyobb vakmerőséggel vállalta el a veszélyes feladatokat,
és a veszélyben a legnagyobb lélekjelenlétet tanúsította. A fáradtság nem tudta
kimeríteni testét, sem lelkierejét legyőzni. (6) Egyformán tűrte a hőséget és a
hideget, az evés-ivás mértékét pedig a természetes szükséglet, nem az élvezetvágy
szabta meg számára. Az ébrenlétre és alvásra nem tartott fenn külön időt sem
nappal, sem éjszaka: (7) azt az időt fordította pihenésre, amely feladatainak
elvégzése után megmaradt, és meg sem próbált puha fekhellyel, csenddel meg¬
felelő körülményeket teremteni hozzá. Gyakran látták többen is, amint egy
katonaköpennyel betakarózva aludt a kapuőrségek és előőrsök között, a puszta
földön. (8) Ruházatával nem tűnt ki kortársai közül, annál inkább figyelemre¬
10