Oldal 298 [298]
OCR Output

Töredékek
59.
Titus Livius azt mondja, Cicero nem gondolkodott azon, felülvizsgálja-e írói
munkásságát,! sőt szerinte nem is volt ra ideje. Igy ir ugyanis (Titus Liviust
idézem):

„Marcus Cicero mär a ¢riumvirek érkezésekor eltávozott a Városból, mert
meg volt győződve arról — ami igaz is volt —, hogy őt éppen úgy nem mentheti
meg senki Antonius bosszújától, mint Cassiust és Brutust Caesarétól. Először
tusculumi birtokára menekült, majd innen mellékutakon továbbindult formiae¬
beli jószágára, hogy Caietában hajóra szálljon. Többször is kifutottak a nyílt
tengerre, de hol az ellenszél hajtotta őket vissza, hol ő maga nem bírta a hullá¬
moktáól céltalanul ide-oda dobált hajó hánykolódását. Végül már utálta a mene¬
külés, sőt az élet gondolatát is, úgyhogy visszatért feljebb fekvő birtokára, amely
valamivel több mint egy mérföldnyire volt a tengertől. , Hadd haljak meg inkább
— mondta — hazámban, amelyet annyiszor megóvtam már!" Köztudott, hogy
szolgái készen álltak bátran és hűségesen küzdeni érte, de ő maga kérte, hogy
tegyék le gyaloghintóját, és fogadják nyugodtan, amit a mostoha sors rájuk
kényszerít. Kihajolt a gyaloghintóból, és mozdulatlanul odatartotta a nyakát, így
vágták le a fejét. A katonák azonban ostoba kegyetlenségükben nem érték be
ennyivel: levágták a két kezét is, gyalázkodva, amiért Antonius ellen írt velük
beszédeket.

[gy aztán elvitték a fejét Antoniusnak, ő pedig a két kéz közé téve kirakatta
a szószékre, ahonnan Cicero consulként, majd még többször mint volt consul —
abban az évben éppen Antonius ellen — úgy szokott beszélni, hogy emberi hang
ékesszólását így még sohasem csodálták hallgatói. Polgártársai alig bírták levá¬
gott tagjaira emelni könnyes szemüket."

(Idősebb Seneca: Tanácsadó beszédek VI. 16-17)

60.

Valahányszor a történetírók elbeszélik egy-egy nagy ember halálát, szinte min¬
dig hozzáfűznek egy összegzést életútjáról, és mintegy halotti beszéddel bú¬
csúztatják. Ezt Ihuküdidész csak néhány alkalommal tette meg, Sallustius szin¬

! Az idősebb Seneca itt a tanácsadó mintabeszédek egyik jellemző alaphelyzetét tárgyalja:
Cicero azon gondolkodik, elégesse-e a M. Antonius ellen irt Philippicdkat, hogy igy
eszközölje ki Antonius bocsánatát és saját életben maradását. A szónoknövendékeknek
ebből a helyzetből kiindulva kellett fiktív tanácsadó beszédeket fogalmazniuk, hogy
, segítsenek Cicerónak dönteni".

297