OCR
ellenség. Végül a hastatusokat is elvezényelte ügy, hogy a jobbszärnyon kezdve egyenként vonultak vissza a manipulusok. (3) Így kavarodás nélkül vezette el a gyalogosokat, miközben a lovasok és a könnyűfegyverzetűek az arcvonal előtt álltak, szemben az ellenséggel. A lovasságot addig nem rendelte vissza őrhelyéről, amíg a tábor homlokzati sánca és árka el nem készült. (4) Így a király, aki aznap nem vonakodott volna az ütközettől, maga is visszavitte csapatait a táborába, hisz mindenki láthatta, hogy a csata az ellenség miatt maradt el. (5) A tábor megerődítése után Gaius Sulpicius Galus, a II. légió katonai tribunusa, aki az el6z6 évben praetor volt, a consul engedélyével gyűlésbe hívta a katonákat. (6) Bejelentette, hogy másnap éjjel a második órától a negyedikig holdfogyatkozás lesz." Ezt senki ne tekintse baljós előjelnek — mondta —, hiszen a természet rendje szerint történik, meghatározott időszakonként, így bekövetkezése előre tudható és megjósolható. (7) Azon sem csodálkozik senki, hogy mivel a nap és a hold keltének és nyugtának egyaránt megvan a maga rendje, a hold hol tele korongként, hol keskeny szarvakká vékonyodva fénylik az égen; ugyanígy azt sem kell figyelmeztető előjelnek tartaniuk, ha sötétségbe borul, mert elfedi a föld árnyéka. (8) Így amikor a szeptember 4-ére virradó éjszakán? a jelzett órában megtörtént a holdfogyatkozás, a római katonák szemében Galus bölcsessége majdhogynem isteninek látszott, (9) a makedónokat viszont megrendítette a jelenség, amelyet birodalmuk összeomlását és népük megsemmisülését jövendölő baljós csodajelnek tartottak, és jósaik sem nyilatkoztak másként. A makedón tábort kiáltozás és jajveszékelés töltötte be, amíg csak vissza nem tért a hold korábbi fénye. (10) Mindkét sereg annyira hevesen kívánta az ütközetet, hogy másnap a királynak és a consulnak egyaránt szemrehányást tett néhány emberük, amiért összecsapás nélkül váltak szét. Perszeusznak volt mivel védekeznie: (11) egyrészt először az ellenség vezette vissza csapatait a táborába, nyíltan elutasítva a küzdelmet, másrészt a király olyan helyen állította fel seregét, ahol a pdalanx nem tudott volna előrenyomulni, hiszen annak elég egy kicsit nehezebben járható terep, hogy használhatatlanná váljon. (12) A consul, aki előző nap szemmel láthatóan elszalasztotta az alkalmat a csatára, és az ellenség felőle akár el is ! Sulpicius, aki később, 166-ban consuw/ lett, és akinek sokoldalú, rendkívüli műveltségéről több író is megemlékezik, kiváló csillagász is volt. Más források szerint (pl. Cicero: Az állam I. 23) nem előre jelezte a holdfogyatkozást, hanem annak bekövetkezte után adott rá tudományos magyarázatot, hogy megnyugtassa a katonákat. ? A Caesar-féle reform előtti római naptár ekkor mintegy 2,5 hónappal előtte járt a csillagászati évnek, így történhetett meg, hogy a nyári napforduló szeptemberre esett. 164