OCR Output

Gentiosz most már jóvátehetetlenül belebonyolódott a rómaiak elleni háborúba.
Visszahívatta hát pénzszállítóját, mintha az lett volna a legfőbb gondja, hogy
veresége esetére a lehető legnagyobb zsákmányt halmozza fel a rómaiak számára.
(13) Hérophón is visszatért Eumenésztől, anélkül hogy titkos tárgyalásainak
tartalma kitudódott volna. Maguk is azt terjesztették el, hogy a foglyokról tár¬
gyaltak, és Eumenész, hogy a gyanút elkerülje, a consult is így tájékoztatta.

28.

(1) Perszeusz, miután Hérophón visszatért Eumenésztől, és reményei meghiú¬
sultak, Tenedoszra küldte hajóhada parancsnokait, Anténórt és Kallipposzt
40 lembosszal és ráadásként öt prisztisszel, (2) hogy erröl a tämaszpontröl nyújt¬
sanak védelmet a Küklasz-szigetek között szétszóródott hajóknak, amelyek
gabonát szállítanak Makedóniába. (3) A hajókat Kasszandreiánál bocsátották
vízre. Először megérkeztek az Athósz-hegy lábánál fekvő kikötőkbe, majd a
nyugodt tengeren áthajóztak lenedoszra. A kikötőben állomásozó rhodoszi
nyitott hajókat parancsnokukkal, Eudamosszal együtt sértetlenül, sőt szívélyes
szavakkal engedték útjukra.

(4) Amikor aztán Anténór megtudta, hogy a sziget túlsó oldalán 50 teher¬
hajójukat körülzárták Eumenész döfőorros hadihajói, amelyek Damiosz pa¬
rancsnoksága alatt az öböl bejáratánál várakoztak, (5) gyorsan körülhajózta a
szigetet, elijesztette az ellenséges hajókat, a teherhajókat pedig tíz /embosz fede¬
zete alatt elindította Makedónia felé. A kísérőhajóknak meghagyta, hogy ha
biztonságba juttatták a teherhajókat, térjenek vissza Tenedoszra. (6) A lemboszok
kilenc nap múlva csatlakoztak ismét a már Szigeionnál tartózkodó hajórajhoz.
Innen az Elaia és Khiosz között fekvő Szubota szigetéhez hajóztak.

(7) Éppen egy nappal a hajóraj Szubotára érkezése után indult el Elaiából
35 hajó, úgynevezett bippagógoszok," amelyek gall lovasokat és lovakat szállítot¬
tak a Phanai nevű khioszi hegyfok felé, hogy onnan keljenek át Makedóniába.
Ezeket a hajókat Eumenész küldte Attalosznak.

(8) Mihelyt egy őrtoronyból jelezték Anténórnak, hogy ezek a hajók feltűn¬
tek a nyílt tengeren, kifutott Szubotáról, és útjukat állta Erüthrai hegyfoka és
Khiosz között, ahol a tengerszoros a legkeskenyebb. (9) Eumenész parancsnokai
mindenre inkább számítottak, mint arra, hogy ezen a tengerrészen makedón
hajóraj cirkál. Először rómaiaknak nézték őket, majd azt hitték, Attalosz vagy
általa visszaküldött hajók tartanak a római táborból hazafelé Pergamonba. (10)
De amikor már jól látszott, hogy a közeledő hajók /emboszok, és a gyors evez6¬
csapások meg a feléjük irányuló hajóorrok nyilvánvalóvá tették, hogy az ellenség

1 A szó jelentése: lószállító.

153