OCR Output

király halála után. . .. hogy miközben a római hajóhad Kenkhreainál horgonyzott,
a consul pedig Elateiában állomásozott seregével, mi három napon át tanácskoz¬
tunk a gyűlésen, hogy a rómaiakhoz vagy Philipposz királyhoz csatlakozzunk-e.!
(14) Még ha a rómaiak közelsége miatti félelem nem befolyásolta is elhatáro¬
zásunkat, mégiscsak volt valami oka annak, hogy tanácskozásunk oly hosszúra
nyúlt. Ez pedig nem volt más, mint a makedónokkal régóta meglévő kapcsola¬
taink és királyaik nekünk tett régi nagy szolgálatai?

(15) Hassanak hát ezek az okok most, ha nem is azért, hogy mi legyünk a
legjobb barátaik, de legalább ne legyünk a legádázabb ellenségük! Ne tegyünk
úgy, Kallikratész, mintha olyasmiről lenne szó, amiről nincs. Senki sem javasol¬
ja új szövetség vagy szerződés megfogalmazását, amellyel meggondolatlanul
elköteleznénk magunkat. (16) Csak annyi kapcsolat legyen köztünk, hogy át¬
adhassuk és visszakérhessük, ami jár, nehogy miközben kitiltjuk őket terüle¬
tünkről, magunkat is kitiltsuk az ő birodalmukból, amely így tárt karokkal várja
elszökdöső rabszolgáinkat. (17) Mennyiben irányul ez a rómaiakkal kötött
szerződés ellen? Miért tekintjük nagy és gyanús ügynek ezt az apró és egyértel¬
mű dolgot? (18) Miért csapunk fölösleges lármát körülötte? Miért tüntetünk
fel másokat gyanús és gyűlöletes színben, csak hogy alkalmunk legyen a róma¬
iaknak hízelegni? Ha kitör a háború, maga Perszeusz sem kételkedhet abban,
hogy mi a rómaiak mellett fogunk állni; de amíg béke van, ha nem szüntetjük
is meg a gyűlölködést, legalább függesszük fel!

(19) Beszédével ugyanazok értettek egyet, akik a király levelét is helyesléssel
fogadták. A vezetők viszont felháborodtak azon, hogy Perszeusz a végén egy
néhány soros levéllel eléri, amit akar, holott ezért még egy követséget sem tartott
érdemesnek elküldeni, így a határozathozatalt elhalasztották. (20) A király
később, amikor az akháj szövetség Megalépoliszban gyűlésezett, követeket is
küldött hozzájuk, de akik féltek, hogy megsértik a rómaiakat, elérték, hogy ne
fogadja őket a gyűlés.

25.

(1) Ebben az időben az aitólok eszeveszettségükben egymást kezdték ölni," és
úgy látszott, előbb-utóbb hírmondó sem marad népükből. (2) Aztán belefárad¬
tak: mindkét fél követeket küldött Rómába, és egymással is tárgyalni kezdtek a

1 Vö. XXXIL 19-22.

? Antigonosz Dószón Kr. e. 222-ben támogatta az akhájokat Kleomenész spártai türan¬
nosszal szemben.

3 Az ellentét továbbra is a makedónokat és a rómaiakat támogató érdekcsoportok között
feszült, amelyek most már a gazdasági hatalmat is igyekeztek a maguk kezébe kaparintani.

34