leltetés azonban csak hozzávetőleges: az órák hosszúsága a nappalok hosszúsá¬
gával együtt változott, így a mi 60 perces óráinkra való pontos átszámításhoz
minden esetben tudni kellene az aznapi napkelte és napnyugta időpontját, amely
függ egyrészt a földrajzi elhelyezkedéstől, másrészt attól, hogy az év melyik
napjáról van szó.
Őrségváltás: A rómaiak az éjszakát négy egyenlő részre osztották, a hadseregben
szokásos őrségváltások szerint. Az első őrségváltás ideje a mi időszámításunk
szerint kb. este 6-9, a mäsodike 9-12, a harmadike 0-3, a negyedike hajnali
3-6 óra között volt, de ezek az időszakok ugyanúgy változtak az éjszaka hosszá¬
nak változásával, mint a nappali órák.
Paravan (pluteus): ostrom idején frontális támadások ellen használt, vesszőből font,
bőrrel borított, félkör keresztmetszetű, mozgatható védőfal.
Phalanx: tömör, több sorból álló csatarend, amelynek lényege a folytonos, szorosra
zárt pajzsfal.
Polgári koszorú (corona civica): tölgyfalevélből font koszorú, amelyet katonai ki¬
tüntetésként polgártárs életének megmentéséért adományoztak.
Pomerium: Róma városának szakrális határa, amely a későbbi időkben már a város
belsejében húzódott.
Pontifexek testülete: A pontifex maximus vezetése alatt álló papi testület. Ők intéz¬
ték a vallási ügyeket szervezési szinten, ők állították össze a naptárat, és év¬
könyvekben vezették az egyes évek legfontosabb eseményeit. A pontifex maximus
nevezte ki a /Jameneket és Vesta papnőit is. Ha egy pontifex meghalt, a testület
maga választott be egy új tagot a helyére.
Praetor: Az igazságszolgáltatást intéző tisztségviselő, a távollévő consu/ helyettese.
Tágabb értelemben: elöljáró (így fordítja Livius számos idegen nép vagy népszö¬
vetség főtisztségviselői címét). A praetor urbanus a városbeliek, a praetor peregri¬
nus a városbeliek és idegenek közös jogvitáit intézte.
Princepsek: a római csatasor középső vonala.
Prisztisz: a lemboszhoz hasonlö könnyü hadihajötipus.
„Pro-tisztsegviselök” (proconsul, propraetor stb.): a kifejezés vagy azt jelenti, hogy
az illetö tisztsegviselö hivatala mär lejärt, de a senatus meghosszabbitotta föve¬
zeri hatäsköret (imperium), vagy azt, hogy az illetőt az adott tisztsegviselöenek
megfelelő jogkörrel ruházták fel anélkül, hogy a tisztséget magát viselné.
Provincia: (1) egy-egy főtisztségviselőre bízott feladat, hatáskör; (2) Itália területén
kívül eső tartomány, amelyet római helytartó kormányzott.
Quadrigatus: a denarius Kr. e. 214-es bevezetése előtt használatos (1,5 denarius ér¬
tékű) római ezüstpénz.
Ouaestor: eredetileg a bíráskodás, majd az adó- és pénzügyek intézésével megbízott
tisztségviselő.