OCR Output

félbeszakította a gyűlést. (11) Emiatt a ponzifexeknek vallásos aggályai támadtak
Dolabella felszentelésével kapcsolatban, és inkább a második jelöltet, Publius
Cloelius Siculust szentelték fel.

Az év végén aztán meghalt Gaius Servilius Geminus pontifex maximus is, aki
egyben a szent cselekményekért felelős decemvirek egyike is volt. Helyére a tes¬
tulet Quintus Fulvius Flaccust valasztotta be pontifexnek, (12) pontifex maxi¬
musnak pedig Marcus Aemilius Lepidust választották, noha a tisztségre sok
nagynevű ember pályázott. A szent cselekményekért felelős decemvirek Ouintus
Marcius Philippust választották be maguk közé Servilius helyére. (13) Meghalt
Spurius Postumius Albinus augur is, akinek a helyére Publius Scipiót (Africanus
fiát) valasztottak be maguk k6zé az augurok.

A cumaebeliek ebben az évben engedélyt kértek és kaptak, hogy a közéletben
latinul beszélhessenek, ! és hogy az árveréseken a kikiáltók latin nyelven intéz¬
hessék az eladást.

43.

(1) A senatus köszönetet mondott Pisae lakóinak, amiért földet ajánlottak fel
egy latin colonia alapítására." Ennek megszervezésére friumvirekké nevezték ki
Quintus Fabius Butedt és Marcus és Publius Popillius Laenast.*

(2) Gaius Maenius praetortöl — akinek Sardinia jutott provinciäul, de azzal is
megbízták, hogy a Város tízmérföldes körzetén kívül nyomozza ki a méregke¬
verési ügyeket — (3) levél érkezett, hogy már 3000 embert elítélt, és mivel a
feljelentések következtében a vizsgálat egyre nagyobb körre terjed ki, kénytelen
lesz vagy ezt abbahagyni, vagy a provinciáról lemondani.

(4) Quintus Fulvius Flaccus Hispäniäböl katonai sikerei nagy hírével övezve
tért vissza Rómába. Miközben diadalmenete miatt a Városon kívül várakozott,
(5) Lucius Manlius Acidinusszal együtt! consullá választották. Néhány nap múlva
a magával hazahozott csapatokkal együtt diadalmenetben vonult be a Városba.

! Cumae a pun háborúban, Campania elpártolása idején is hű maradt Rómához, és lakói
megőrizték korábbi helyzetüket, szavazati joggal nem rendelkező római polgárok ma¬
radtak (lásd XXIII. 31. 10, a hozzá fűzött jegyzettel). Oszk nyelven beszéltek, a latin
nyelv használatához, úgy látszik, a senazus külön engedélye kellett.

2? A colonia későbbi sorsáról nem tudunk semmit.

3 P. Popillius Laenas egyébként ismeretlen, ezért egyes tudósok az előnevet Gaiusra javítják
(ő Kr. e. 172-ben viselte a consuli tisztséget).

*L. Manlius Acidinus vér szerint Q. Fulvius Flaccus testvére volt, és örökbefogadással
került át a Manlius nemzetségbe. Egyedülálló esetnek számított, hogy két testvér egy¬
szerre nyeri el a consulságot.

516