OCR Output

ta, hogy a keltibérek felfegyverzik ifjúságukat, maga is annyi szövetséges csapa¬
tot vont össze, amennyit tudott, de meg sem tudta közelíteni az ellenséges sereg
létszámát. (3) Seregével kora tavasszal Carpetaniába vonult, és Aebura! városa
mellett ütött tábort. A városba kis létszámú helyőrséget telepített. (4) A kelt¬
ibérek néhány nap múlva innen mintegy két mérföldnyire, egy domb tövében
állították fel táborukat. A római $raezor, amikor észrevette őket, elküldte test¬
vérét, Marcus Fulviust, két szövetséges lovaszurmával az ellenséges táborhoz
felderítés céljából, azzal az utasítással, hogy hatoljon a lehető legközelebb a
sánchoz, és vegye szemügyre, mekkora a tábor, (5) de ne bocsátkozzon harcba,
és ha látja, hogy az ellenséges lovasság kivonul, azonnal vonuljon vissza. Testvére
a parancs szerint járt el.

Néhány napig nem történt egyéb mozgás, mint hogy felbukkant ez a két
lovaszurma, majd amikor az ellenséges lovasság elővágtatott a táborból, vissza¬
vonult. (6) Végül a keltibérek minden gyalogos és lovas csapatukkal kivonultak
táborukból, és csatarendbe fejlődve a két tábor között körülbelül középen álla¬
podtak meg. A terep egészen sík volt, megfelelő az ütközetre. (7) Ott álltak a
hispánok, és várták az ellenséget, a római vezér azonban a sáncok mögött tar¬
totta embereit. A hispánok négy egymást követő napon át sorakoztak fel csata¬
rendben ugyanazon a helyen, míg a rómaiak nem mozdultak. (8) Ezután a
keltibérek, mivel nem nyílt alkalom az ütközetre, veszteg maradtak táborukban,
csak a lovasok vonultak ki az előőrsökre, hogy készen várják, ha az ellenség
kezdeményez valamit. (9) Mindkét fél katonái saját táboruk mögé jártak ki
takarmányért és fáért, anélkül hogy akadályozták volna egymást.

31.

(1) A római praetor, miután úgy vélte, napokon át tartó tétlenségével eléggé
megerősítette az ellenséget abban a hitében, hogy nem fog elsőnek lépni, el¬
küldte Lucius Aciliust a bal szövetséges a/ával és a provinciából való 6000 főnyi
segédcsapattal, hogy kerülje meg az ellenséges tábor mögött emelkedő hegyet,
(2) és ha majd meghallja a csatakiáltást, felülről rohanja meg a tábort. Ezek éjjel
indultak el, hogy meg ne lássák őket. (3) Flaccus kora hajnalban odaküldte az
ellenséges sánchoz Gaius Scribonius szövetséges parancsnokot a bal szövetséges
ala különleges lovasaival. (4) Amikor a keltibérek észrevették, hogy a szokottnál
többen jönnek és közelebb merészkednek, egész lovasságuk kiözönlött a tábor¬
ból, és egyúttal a gyalogságnak is jelt adtak a kivonulásra. (5) Mihelyt Scribonius

! A városnév valószínűleg szövegromlás útján keletkezett a görög forrásokban Libora
alakban szereplő névből.

504