ben, és minthogy nagyobbik fiát magával viszi, a kisebbiket reménye támaszaként
és birodalma védelmére visszaküldi Makedóniába.
(7) Démétriosz persze tisztában volt vele, hogy azért küldi el, mert nem
akarja bevonni a tanácskozásba, amikor majd a tájat végigtekintve mérlegeli,
merre vezet a legrövidebb út az Adriai-tengerhez és Itáliába, és mi legyen a
haditerv. (8) De kénytelen volt nemcsak engedelmeskedni, hanem helyeselni
is apjának, nehogy kelletlen engedelmességével gyanút keltsen. (9) Hogy útja
Makedónia felé biztonságos legyen, apja megbízta Didaszt, az egyik királyi
kormányzót, aki Paionia élén állt, hogy csekély őrséggel kísérje el Démétrioszt.
(10) Ám Didasz is egyike volt azoknak — akárcsak apja bizalmasainak többsége
azóta, hogy többé senki előtt nem volt kétséges, ki felé hajlik a király, hogy
örökül hagyja rá a birodalmat -, akikkel Perszeusz az öccse elveszejtésére szö¬
vetkezett. (11) Egyelőre azzal bízta meg Didaszt, hogy férkőzzön Démétriosz
bizalmába a legkülönbözőbb szolgálatok révén, aztán csalja ki belőle minden
titkát, és derítse ki legrejtettebb gondolatait is. Így Démétriosz olyan kísérettel
vált el tőlük, amely veszélyesebb volt számára, mint ha egyedül utazott volna.
22.
(1) Philipposz először a maidoszok földjén, majd a maidoszok földje és a Hai¬
mosz között fekvő pusztaságon átkelve hétnapi menetelés után végül elért a
hegység lábához. Itt egy nap alatt kiválogatta azokat, akiket magával akart vinni,
majd harmadnap továbbindult.
(2) Kezdetben, a legalsó dombokon még nem volt túl fáradságos az út, de
minél magasabbra hatoltak, annál inkább erdős, többnyire járhatatlan helyekre
jutottak. (3) Aztán árnyékos úton haladtak tovább, ahol alig lehetett látni az eget
a sűrűn álló fák egymásba fonódott ágai között. (4) Amikor már a gerinc köze¬
lébe értek, annyira beborított mindent a köd — ami egyébként magaslati helye¬
ken ritkaság —, hogy csak üggyel-bajjal haladtak, mintha éjszaka lett volna.
Végül harmadnap felértek a csúcsra. (5) Visszaérkezésük után egyáltalán nem
cáfolták meg a közhiedelmet — nyilván nem azért, mert erről az egyetlen pontról
valóban át tudták tekinteni a különböző irányban fekvő tengereket, hegyeket,
folyókat, inkább azért, hogy hiábavaló útjuk ne váljon köznevetség tárgyává. (6)
Mindnyájukat megviselték az út fáradalmai, különösen az öreg királyt. (7) Miután
felszentelt ott két oltárt Zeusznak és a Napnak, és áldozatot mutatott be rajtuk, a
felfelé három napig tartó utat visszafelé két nap alatt tette meg, főleg azért, mert
félt az éjszakai fagyoktól, a hegyen ugyanis még a Szíriusz felkelésekor! is télies
időjárás uralkodott.
! Azokon a (mai naptár szerint) július végi napokon, amikor a Szíriusz és a Nap egyidejűleg
van fenn az égen.