Oldal 490 [490]
OCR
gyilkolásodra készülve vették-e magukhoz a fegyvert, és az én felbujtásomra és tudtommal tették-e? Hiszen erre akarsz fényt deríteni, nem pedig arra, amit beismernek, és amúgy is nyilvánvaló. Ők azonban azt mondják, önvédelemből vették magukhoz a fegyvert. (9) Hogy ezt helyesen vagy helytelenül tették-e, arról ők maguk adnak majd számot, hiszen ők tették. Az én ügyemet azonban, amely egyáltalán nem függ össze az ő tettükkel, ne keverd bele ebbe, vagy pedig magyarázd el, nyíltan vagy titokban akartunk-e rád támadni. (10) Ha nyíltan, miért nem volt mindannyiunknál fegyver? Miért csak azoknál volt, akik a te kémedet elverték? Ha pedig titokban, mi lehetett a tervezett merénylet sorrendje? (11) Amikor feloszlik az asztaltársaság, és én otthagyom a dorbézolást, ők négyen ott maradnak, hogy kábulatodban megöljenek téged? De hogyan maradhattak volna észrevétlenek, holott nem a te embereid, hanem az enyéim, ráadásul még igen gyanúsak is, hiszen kevéssel ezelőtt ők vettek részt a dulakodásban? És hogyan tudtak volna kijutni a házból, miután téged lemészároltak? A te házadat négy karddal meg lehetett volna ostromolni és elfoglalni? 15. (1) Felejtsük már el ezt az éjszakai mesét, és térj vissza arra, ami valójában fáj neked, amiért mardos az irigység! (2) "Miért kerül egyáltalán szóba, Démétriosz, hogy te leszel a király?" Miért vagy egyesek szerint apád hatalmának méltóbb örököse, mint én? Miért teszed kétségessé és bizonytalanná reményeimet, amelyek biztosak volnának, ha te nem lennél? (3) Így gondolkodik Perszeusz, még ha nem mondja is ki. Ezért lett ellenségem és vádlóm, ezért beszéli tele palotádat és egész országodat vádaskodással és gyanúsítgatásokkal. (4) Én azonban, apám, jóllehet most nem remélhetem a királyságot, és talán soha fel sem merülhet a gondolata, mert én vagyok a fiatalabb, és te úgy akarod, hogy engedjek az idősebbnek — ennek ellenére nem lett volna illő és most sem lenne az, ha úgy élnék, hogy méltatlannak bizonyuljak hozzád, apám, és mindenki méltatlannak tartson erre. (5) Ezt ugyanis hibáimmal érném el, nem pedig szerénységemmel, ha engedek annak, akinek engednem jogos és istennek tetsző. Te szemrehányóan emlegeted nekem a rómaiakat, és vádat csinálsz abból, aminek inkább dicsőségemre kellene szolgálnia. (6) Nem én kértem, hogy adjanak túszul a rómaiaknak, sem hogy engem küldjenek követségbe Rómába. Te küldtél el, apám, hát nem vonakodtam. Mindkét alkalommal úgy viselkedtem, hogy ne hozzak szégyent sem rád, sem birodalmadra, sem a makedón népre. (7) Így hát, apám, te voltál az oka, hogy barátságba kerültem a rómaiakkal. Amíg megmarad köztetek a béke, én is jó viszonyban leszek velük; ha kitör a háború, 489
