Oldal 482 [482]
OCR
Démétriosszal négy ifjú is jön, akik fegyvert rejtegetnek maguknál. (8) Noha ennek az oka nyilvánvaló volt — hiszen Perszeusz már tudta, hogy ezek verték meg az ő asztaltársát —, mégis, hogy minél sötétebb színben tüntesse fel a dolgot, bereteszeltette az ajtót, és az emelet utcára néző ablakából szólt ki a dorbézolóknak, hogy ne közelítsenek az ajtóhoz, mert tudja, hogy őt akarják megölni. (9) A részeg Démétriosz egy ideig kiabált vele, amiért kizárta, majd mit sem értve az egészből, visszatért lakomájára. 8. (1) Másnap Perszeusz, mihelyt apja elé járulhatott, belépett a palotába, és feldúlt tekintettel, némán megállt apja előtt, de nem ment a közelébe. (2) Kérdésére, hogy minden rendben van-e, és mit jelentsen ez a szomorúság, így válaszolt: , ludd meg, örülhetsz, hogy még élek. Öcsém már nemcsak titkon és lesből tör az életünkre. Éjszaka fegyveresekkel jött a házamhoz, hogy meggyilkoljon, és vérszomjától csak az ajtókat bezárva, a falak mögött megbújva védhettem meg magam." (3) Szavai megdöbbenéssel vegyes rémületet keltettek apjában. Majd így folytatta: , Ha van most időd, hogy végighallgass, kétségtelen bizonyítékot adok a kezedbe." (4) Természetesen meghallgatja — mondta Philipposz. Azonnal elküldött Démétrioszért, és odahívatta két idősebb barátját, Lüszimakhoszt és Onomasztoszt, akik nem keveredtek bele a testvérek ifjúi viszálykodásába, mert már csak ritkán fordultak meg a királyi udvarban, hátha szüksége lesz tanácsukra. (5) Amíg barátai érkezésére várt, egyedül járkált fel-alá, sok mindent forgatva magában, fia pedig továbbra is távolabb várakozott. (6) Amikor jelentették, hogy megjöttek, két barátja és két testőre társaságában elvonult a palota belsejébe. Fiainak is megengedte, hogy behozzanak magukkal fejenként három fegyvertelen kísérőt. (7) Miután helyet foglalt, így kezdett beszélni: „Itt ülök én, szerencsétlen apa, hogy bíráskodjam két fiam között, akik testvérgyilkossággal vádolják egymást, és feltárjam családom körében egy hamis vád vagy egy valóban elkövetett gaztett szégyenfoltját. (8) Már régóta tartottam én ettől a fenyegető vihartól, amikor megfigyeltem, milyen testvérietlen pillantásokat váltotok, (9) és meghallottam egy-egy megjegyzéseteket. De közben néha feltámadt bennem a remény, hogy haragotok még hamvába halhat, még sikerülhet eloszlatni kölcsönös gyanakvásotokat. Hiszen az ellenségek is le szokták tenni a fegyvert, hogy szerződésre lépjenek egymással, és a személyes viszálykodások is sokszor véget érnek. (10) Egyszer majd — gondoltam - eszetekbe jut végre, hogy testvérek vagytok, hogy gyermekkorotokban még szerettétek egymást, és minden olyan egyszerű volt; és nem utolsósorban eszetekbe jutnak majd az én intő szavaim is, amelyeket, félek, süket füleknek mondogattam. 481
