Oldal 482 [482]
Démétriosszal négy ifjú is jön, akik fegyvert rejtegetnek maguknál. (8) Noha
ennek az oka nyilvánvaló volt — hiszen Perszeusz már tudta, hogy ezek verték
meg az ő asztaltársát —, mégis, hogy minél sötétebb színben tüntesse fel a dolgot,
bereteszeltette az ajtót, és az emelet utcára néző ablakából szólt ki a dorbézo¬
lóknak, hogy ne közelítsenek az ajtóhoz, mert tudja, hogy őt akarják megölni.
(9) A részeg Démétriosz egy ideig kiabált vele, amiért kizárta, majd mit sem
értve az egészből, visszatért lakomájára.
8.
(1) Másnap Perszeusz, mihelyt apja elé járulhatott, belépett a palotába, és feldúlt
tekintettel, némán megállt apja előtt, de nem ment a közelébe. (2) Kérdésére,
hogy minden rendben van-e, és mit jelentsen ez a szomorúság, így válaszolt:
, ludd meg, örülhetsz, hogy még élek. Öcsém már nemcsak titkon és lesből
tör az életünkre. Éjszaka fegyveresekkel jött a házamhoz, hogy meggyilkoljon,
és vérszomjától csak az ajtókat bezárva, a falak mögött megbújva védhettem
meg magam." (3) Szavai megdöbbenéssel vegyes rémületet keltettek apjában.
Majd így folytatta: , Ha van most időd, hogy végighallgass, kétségtelen bizonyí¬
tékot adok a kezedbe."
(4) Természetesen meghallgatja — mondta Philipposz. Azonnal elkül¬
dött Démétrioszért, és odahívatta két idősebb barátját, Lüszimakhoszt és Ono¬
masztoszt, akik nem keveredtek bele a testvérek ifjúi viszálykodásába, mert már
csak ritkán fordultak meg a királyi udvarban, hátha szüksége lesz tanácsukra.
(5) Amíg barátai érkezésére várt, egyedül járkált fel-alá, sok mindent forgatva
magában, fia pedig továbbra is távolabb várakozott. (6) Amikor jelentették, hogy
megjöttek, két barátja és két testőre társaságában elvonult a palota belsejébe.
Fiainak is megengedte, hogy behozzanak magukkal fejenként három fegyver¬
telen kísérőt. (7) Miután helyet foglalt, így kezdett beszélni:
„Itt ülök én, szerencsétlen apa, hogy bíráskodjam két fiam között, akik test¬
vérgyilkossággal vádolják egymást, és feltárjam családom körében egy hamis vád
vagy egy valóban elkövetett gaztett szégyenfoltját. (8) Már régóta tartottam én
ettől a fenyegető vihartól, amikor megfigyeltem, milyen testvérietlen pillantá¬
sokat váltotok, (9) és meghallottam egy-egy megjegyzéseteket. De közben néha
feltámadt bennem a remény, hogy haragotok még hamvába halhat, még sike¬
rülhet eloszlatni kölcsönös gyanakvásotokat. Hiszen az ellenségek is le szokták
tenni a fegyvert, hogy szerződésre lépjenek egymással, és a személyes viszály¬
kodások is sokszor véget érnek. (10) Egyszer majd — gondoltam - eszetekbe jut
végre, hogy testvérek vagytok, hogy gyermekkorotokban még szerettétek egy¬
mást, és minden olyan egyszerű volt; és nem utolsósorban eszetekbe jutnak majd
az én intő szavaim is, amelyeket, félek, süket füleknek mondogattam.
481