27.
(1) A követek, miután döntésükkel vérig sértették a királyt, Ihesszalonikébe
utaztak tovább, hogy megvizsgálják a thrákiai városok helyzetét. (2) Itt Eumenész
követei így szóltak: Ha a rómaiak azt akarják, hogy Ainosz és Maróneia szabad
legyen, szerénységük tiltja, hogy többet mondjanak, csak arra intik őket, hogy e
városok szabadságát ne csak névleg, hanem ténylegesen is hagyják meg, és ne
tűrjék, hogy ajándékukat valaki más elvegye. (3) Ha viszont nem viselik annyi¬
ra szívükön a thrákiai városok sorsát, sokkal méltányosabb, hogy ezek mint
Antiokhosz volt birtokai ne Philipposz, hanem Eumenész tulajdonába kerülje¬
nek, háborús jutalomként (4) akár apja, Attalosz érdemeiért, amelyeket épp a
Philipposz elleni háborúban szerzett, akár saját szolgálatai fejében, hiszen az
Antiokhosz elleni háború minden veszedelméből és fáradságából kivette a részét.
(5) Ezenkívül az ő javára szól a tíz megbízott előzetes döntése is, mert amikor
neki ítélték Kherszonészoszt és Lüszimakheiát, ezzel együtt nyilván odaadták
Maróneiát és Ainoszt is, amelyek már csak közeli fekvésük miatt is mintegy
függelékei a nagyobb ajándéknak. (6) Ezzel szemben Philipposz milyen szol¬
gálatot tett a római népnek, és milyen tulajdonjogra hivatkozhat, hogy helyőr¬
ségekkel rakta meg ezeket a Makedónia határától oly távol fekvő városokat?
Hívassák ide a maróneiabelieket, tőlük pontosabban megtudhatnak mindent
ezeknek a városoknak a helyzetéről.
(7) Oda is hívták a maróneiabeliek követeit, akik elmondták, hogy náluk
nemcsak a város egy pontján tartózkodik királyi helyőrség, mint más városokban,
de egyszerre több helyen is. Maróneia tele van makedónokkal, (8) így a király
csatlósainak kezébe került a hatalom. Csak ezek szólalhatnak fel az államtanács¬
ban és a népgyűlésen; a tisztségeket kivétel nélkül ők kapják és adják. (9) A leg¬
derekabbak, akiknek fontos volt a szabadság és a törvények, vagy hazájukból
elűzve számkivetésben élnek, vagy meghúzzák magukat, tisztségek nélkül, a
hitványabbak alattvalóiként. — (10) Röviden a határok jogosságáról is szót ejtet¬
tek: Ouintus Fabius Labeo ott-tartózkodásakor határukat Philipposz birodalma
felől a régi királyi útban jelölte meg, amely felmegy a thrákiai Paroreiáig, de
sehol sem kanyarodik el a tenger felé. Philipposz azonban ezután új irányt adott
az útnak, hogy körülfogja vele a maróneiabeliek városait és földjeit.
28.
(1) Philipposz ezzel szemben egészen más érvelési utat választott, mint koráb¬
ban a thesszáliaiak és a perrhaibiaiak ellen mondott beszédében. , Nekem —
mondta — most már nem a maróneiabeliekkel vagy Eumenész királlyal van vitám,
hanem veletek, rómaiak, mert már jó ideje úgy látom, semmi méltányosságot
nem várhatok tőletek. (2) En elvártam volna, hogy visszaadjátok nekem a fegy¬