OCR
elfoglalása után a consu/ ráparancsolt, hogy vonuljon el Lamia alól, és a város a rómaiaknak adta meg magát. (10) A consul azonban kiengesztelte azzal, hogy miközben ő maga Naupaktoszhoz sietett, ahová az aitólok vereségük után viszszahúzódtak, engedélyt adott Philipposznak, hogy háborút indítson Athamania és Amünandrosz ellen, és saját birodalmához csatolja a városokat, amelyeket az aitólok elvettek a thesszáliaiaktól. (11) Philipposz ezután Amünandroszt nagyobb küzdelem nélkül elűzte Athamaniából, és jó néhány várost elfoglalt, (12) sőt kiterjesztette hatalmát a jól megerődített, minden tekintetben előnyös fekvésű Démétriaszra és a magnésziaiakra is. (13) Ezután Ihrákia néhány városát, ahol az új és szokatlan szabadság következtében a vezetők egymás ellen fordultak, szintén hatalmába kerítette azzal a módszerrel, hogy a belviszályban a gyengébb felet támogatta. 24. (1) Ily módon egyelőre sikerült lecsillapítani a király haragját a rómaiak ellen. De mindvégig az volt a szándéka, hogy a béke ideje alatt erőt gyűjt, és ha egyszer kedvező alkalom kínálkozik, fel is használja azt egy háborúra. (2) Országa bevételeit nemcsak a föld termése és a tengerikikötő-vámok révén növelte, hanem rég nem művelt fémbányákat is újra művelésbe vett, sőt több helyen újakat is nyittatott. (3) Hogy újra elérje a háborús vereségektől megcsappant régi népsűrűséget, nemcsak a születések számát igyekezett növelni azzal, hogy mindenkit gyermeknemzésre és -nevelésre kényszerített, (4) de igen sok thrákot is áttelepített Makedóniába, és a háborútól nem zavart hosszú nyugalomban minden erejével azon volt, hogy birodalma erejét gyarapítsa. (5) Aztán ismét felmerült néhány dolog, amely felélesztette a rómaiak iránti haragját. (6) Amikor a thesszáliaiak és perrhaibiaiak panaszt emeltek Philipposz által elfoglalt városaik miatt, Eumenész király követei pedig az erőszakkal birtokba vett thrákiai városok és ezek lakosságának Makedóniába való áttelepítése miatt, a senatus oly módon hallgatta meg őket, hogy a vak is láthatta: a panaszoknak foganatja is lesz. (7) Az atyákat az a hír gondolkodtatta el a leginkább, hogy Philipposz már Ainoszt és Maróneiát készül megkaparintani;! Ihesszália sorsa kevésbé aggasztotta őket. (8) Athamaniából is követek jöttek, akik már nem is területük egy részének elvesztése vagy határaik megsértése miatt tettek panaszt, hanem azért, mert egész Athamania a király hatalma és fennhatósága alá került." (9) Maróneiai ! Ez a két hely hadászati szempontból Ihrákia legfontosabb két kikötővárosa volt. ? Ezek szerint Amünandrosz visszatérése óta ismét fordult a kocka, és Philipposz visszaszerezte a területet. 440