OCR Output

és küldjék tovább a rendeletet egész Itáliában mindenhová, (8) hogy senki, aki
Bacchus misztériumaiba be van avatva, nem csoportosulhat és nem gyülekezhet,
hogy szertartásokat rendezzen, és nem mutathat be semmiféle ilyen áldozatot.
Mindenekelőtt azonban tartsanak vizsgálatot azok ügyében, akik összegyűltek
és összeesküdtek a fajtalanság és gyalázat művelésére. — (9) Így döntött a senatus.

A consulok utasították a curulis aediliseket, hogy kutassák fel a szertartások
összes papját, és akit elfogtak, tartsák háziőrizetben a nyomozás céljára; a ple¬
bejus aedilisek pedig ügyeljenek, hogy sehol se tartsanak zárt helyen szertartá¬
sokat. (10) A közbiztonságra felügyelő ¢riumvirek feladatául szabták, hogy
városszerte állítsanak fel éjjeli őrségeket, ügyeljenek, hogy semmiféle éjszakai
összejövetel ne forduljon elő, és tegyék meg az óvintézkedéseket a gyújtogatások
ellen. A zriumvirek mellé rendelték segítségül a Tiberisen inneni és túli guin¬
guevireket," hogy mindegyikük ügyeljen saját körzete épületeire.

15.

(1) A consulok, miután ezzel elküldték a tisztségviselőket a dolgukra, felléptek
a szónoki emelvényre, és gyűlést hívtak össze. Postumius végigmondta az ün¬
nepélyes könyörgés szövegét, amelyet a főtisztségviselők el szoktak mondani,
mielőtt a néphez szólnak, majd így kezdett beszélni:

(2) ,Nem volt még soha olyan nyilvános beszéd, polgárok, amelyhez nemcsak
ennyire illő, de ennyire szükséges is lett volna az istenekhez intézett ünnepélyes
könyörgés, hogy figyelmeztessen benneteket arra: ezek azok az istenek, akiket
őseitek hagyománya szerint szolgálnotok, tisztelnetek, kérlelnetek kell, (3) nem
pedig azok, akik az ártalmas, idegen vallások áldozatául esett lelkeket Furiák
módjára ösztökélik mindenféle gaztettre és bujaságra. (4) Nem is tudom, mit
hallgassak el, és mennyit mondhatok el nektek. Félek, hogy ha valamit nem
tudtok meg, nem fogjátok átérezni a dolog súlyát, ha viszont mindent feltárok,
túlságosan megrémítelek benneteket. (5) Bármit mondok is majd, vegyétek úgy,
hogy ahhoz képest, milyen jelentős és milyen szörnyű dologról van szó, keveset
mondtam; de azon leszek, hogy a baj elhárításához azért eleget tudjatok.

(6) Hogy már régóta bacchanáliákat tartanak egész Itáliában, sőt már a Vá¬
rosban is sok helyen, annak minden bizonnyal nemcsak a hírét hallottátok, hanem
a városszerte felhangzó éjszakai zajongást és üvöltést is, csak nem tudjátok, mi
ez az egész. (7) Egyesek úgy vélik, hogy az istenek tiszteletének egy módja,

! A guinguevirek szintén a közrendre felügyelő — a polgárokból talán most először, alkal¬
milag megszervezett, de később intézményesült — öttagú bizottság tagjai voltak. Nem
világos, hogy egész Rómában egyetlen ilyen bizottság volt-e, vagy pedig a Tiberis két
oldalán külön-külön volt-e egy-egy ötös csoport.

431