OCR Output

fogságba esése, hazatérése után pedig az a kényszerűség, hogy vagy aláveti magát
a törvényszéki eljárásnak, vagy pedig elmenekül az ítélet elől és egyben hazájá¬
ból is? (11) Mégis, egyedül őt övezte az a nem mindennapi dicsőség, hogy be¬
fejezte a pun háborút, amelynél veszélyesebbet és nagyobbat Róma soha nem
viselt.

54.

(1) Africanus halála megnövelte ellenfelei harci kedvét. Élükön Marcus Porcius
Cato állt, aki már Scipio életében gyakran acsarkodott annak nagysága el¬
len. (2) Úgy tartják, ő biztatta fel a Petilliusokat a vádemelésre még Africanus
életében, halála után pedig arra, hogy a következő javaslatot terjesszék elő:

(3) , Akarjátok-e és elrendelitek-e, polgárok, hogy az Antiokhosz királytól és az
ő uralma alatt állóktól elfogadott, elvett, behajtott pénz egy részének ügyében,
(4) amit nem szolgáltattak be az államkincstárba, Servius Sulpicius városi praetor
terjessze a senazus elé a kérdést, hogy a mostani praetorok közül kit biz meg az
ügy kivizsgálásával?"

(5) A javaslat ellen elöször Quintus és Lucius Mummius emelt vétét, mond¬
ván: véleményük szerint úgy lenne jogszerű, hogy amint eddig, úgy most is a
senatus folytasson vizsgálatot a kincstárnak be nem szolgáltatott pénz ügyében.?
(6) A Petilliusok az előkelők és a Scipióknak a senazusban gyakorolt királyi
hatalma ellen vädaskodtak. Lucius Furius Purpurio volt consul, aki a tiz megbi¬
zott egyikeként járt Kis-Ázsiában, úgy vélekedett, (7) hogy a vizsgálatot nemcsak
az Antiokhosztól, hanem más királyoktól és népektől elfogadott pénzekre is ki
kell terjeszteni — odavágva ezzel ellenfelének, Gnaeus Manliusnak.

(8) Lucius Scipio szintén a javaslat ellenzőjeként lépett fel, bár nyilvánvaló
volt, hogy inkább magát akarja védeni, mint a javaslatot támadni. Felpanaszolta,
hogy ilyen javaslattal hozakodnak elő öccse, Publius Africanus, e bátorság és
hírnév tekintetében mindenki közül kimagasló férfiú halála után. (9) Nem elég
— mondta -, hogy nem tartottak fölötte hivatalos gyászbeszédet a szónoki emel¬
vényről, amikor meghalt, még vádat is kell emelni ellene? (10) Még a karthá¬
góiak is megelégedtek Hannibal számkivetésével, a római népnek azonban még
Publius Scipio halála is kevés: a sírban is be akarja mocskolni annak hírnevét,
sőt még testvérét is odadobná áldozatul a gyűlöletnek.

! A senatus csak Ser. Sulpicius varosi praetor és O. Terentius Culleo, az idegenek jogügyeit
intéző praetor közül választhatott.
? A rendelkezésünkre álló forrásokban erre az eljárásmódra nincs adat. M. Livius Salinator

(Kr. e. 218, vö. XXVII. 34. 3-13) és M. Acilius Glabrio (Kr. e. 189, vö. XXXVII. 57.
13-58. 1) esetében a sikkasztási perek a népgyűlés előtt zajlottak.

410