könnyebb volt elviselniük, mint a féktelen barbárok vadságát, a mindennapi
fenyegető bizonytalanságot, hogy most éppen hová fújja őket a szél fosztogatni.
(4) Mivel tehát Antiokhosz elűzésével megkapták a szabadságot, a gallok meg¬
fékezésével pedig a békét, nemcsak azért jöttek, hogy gratuláljanak, de mind¬
nyájan aranykoszorút is hoztak ajándékba, vagyoni helyzetüknek megfelelő
értékben.
(5) Antiokhosztól is érkeztek követek, sőt még maguktól a galloktól is, hogy
békefeltételeket kérjenek; Kappadókia királyától, Ariarathésztől pedig azért,
hogy megkövessék a rómaiakat, és pénzbüntetéssel lakoljanak vétkükért, hogy
segédcsapatokkal támogatták Antiokhoszt. (6) A királyt 600 talentum ezüst
megfizetésére kötelezte a consul, a galloknak pedig azt a választ adta, hogy majd
akkor közli velük a békefeltételeket, ha Eumenész király is megérkezett. A vá¬
rosok követségei barátságos válasszal térhettek haza, még derűsebb hangulatban,
mint ahogy jöttek. (7) Antiokhosz követeit Manlius utasította, hogy a Lucius
Scipióval kötött szerződés értelmében szállított gabonát és pénzt vigyék Pam¬
phüliába, mert ő is oda fog indulni seregével.
(8) Ezután kora tavasszal megszemlélte seregét, majd útnak indult, és a nyol¬
cadik napon Apameiába érkezett. Itt három napig időzött állandó táborban,
majd Apameiából újabb háromnapi menetelés után Pamphüliába érkezett, ahová
a pénzt és a gabonát rendelte a király embereitől. (9) A 2500 talentum ezüstöt
átvette és továbbküldte Apameiába, a gabonát pedig szétosztotta a katonák
között. Ezután Pergéhez vonult. Ez volt a vidéken az egyetlen város, amelyben
még a király helyőrsége tartózkodott. (10) Ahogy közeledett, kijött elé a hely¬
őrség parancsnoka, és 30 napi haladékot kért, hogy a város átadása ügyében
megkérdezhesse Antiokhoszt. Megkapta a haladékot, és a helyőrség a kitűzött
napon elvonult.
(11) Pergéből elküldte fivérét, Lucius Manliust Oroandába 4000 emberrel,
hogy hajtsa be a megállapodásban szereplő pénzösszeg hátralevő részét; ő maga
pedig, mivel hallotta, hogy Eumenész király és a tíz megbízott megérkezett
Rómából Epheszoszba, felszólította Antiokhosz küldötteit, hogy kövessék, majd
seregével visszatért Apameiába.