negyedik óra között sötétség támadt.! Áldozati kilencedet is hirdettek, mert
az Aventinuson kőeső esett.
(5) A campaniaiak, mivel a censorok az el6z6 évi senatusi határozat alapján
arra kényszerítették őket, hogy Rómába jöjjenek vagyonbecslésre? — régebben
ugyanis nem volt meghatározva, hogy hol kell szamba vétetniük magukat -,
engedélyt kértek rá, hogy római polgárnőket is feleségül vehessenek, (6) a ré¬
gebben kötött ilyen házasságokat pedig ne nyilvánítsák érvénytelennek, és is¬
merjék el az addig a napig ilyen házasságokból született gyermekek törvényes
származását és örökösödési jogát." (7) Mindkét kérésüket teljesítették.
Gaius Valerius Tappo népzribunus javaslatot terjesztett elő Formiae, Fundi és
Arpinum municipiumok polgárai érdekében, hogy adják meg nekik a szavazati
jogot, mert eddig csak szavazati jog nélküli polgárjoggal rendelkeztek." (8) Négy
népéribunus óvást emelt a javaslat ellen, mert azt nem senazusi felhatalmazás
alapjan tették; de amikor felvilagositottak dket, hogy nem a senatusnak, hanem
a népgyűlésnek áll jogában megadni a szavazati jogot annak, akinek akarja,
visszavonták óvásukat. (9) Így a javaslatot megszavazták, és úgy döntöttek, hogy
Formiae és Fundi lakói az Aemilia zribusszal, Arpinum laköi pedig a Cornelia
tribusszal szavazzanak, és a Valerius-féle néphatarozat alapjan akkor először
vették őket számba ezeknek a íribusoknak a tagjaiként.
(10) A sorshúzás Marcus Claudius Marcellus censornak juttatta a jogot tiszt¬
tarsa, Titus Ouinctius ellenében, hogy bemutassa a tisztító áldozatot a vagyon¬
becslés után. 258 318 polgárt vettek számba. A tisztító áldozat befejezése után
a consulok elutaztak provinciájukba.
37.
(1) Azon a télen, amikor ezek történtek Rómában, Gnaeus Manliushoz, aki
consuli, majd proconsuli minőségben téli szálláson volt Kis-Ázsiában, a Taurosz¬
hegységen innen fekvő terület minden városából és népétől követségek érkeztek.
(2) Noha a rómaiak számára ragyogóbb és dicsőségesebb volt az Antiokhosz
elleni diadal, mint a gallok fölött aratott győzelem, a szövetségesek mégis a
gallok vereségének örültek jobban, (3) hiszen a király által rájuk rótt szolgaságot
! Ennek oka egy napfogyatkozás volt, amely a római naptár szerint 188. november 9-én (a
juliánus naptár szerint július 17-én) történt.
? Lásd XXXVIII. 28. 4, a hozzá fűzött jegyzettel.
3 Ezáltal az ilyen házasságokból született gyermekek jogállása megegyezett a római polgárok
gyermekeiével, vagyis ők már római polgároknak számítottak, és éppúgy apjuk hatalma
alatt álltak és örökölhettek, mint a római gyermekek.
! Vö. VIII. 14. 10, X. 1. 2.